Nem nyomoznak a Pannonhalmi Főapátságban történtek miatt

2015.06.26. 22:01

Elévülés miatt elutasította a feljelentést, és nem nyomoz a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság annak a Pannonhalmi Főapátságban több mint tíz éve történt cselekménysorozatnak az ügyében, amiben a főapát kiskorú veszélyeztetése miatt belső vizsgálatot indított - közölte a főapátság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a belső vizsgálat minden információját, beleértve a sértettek nyilatkozatait is átadták a rendőrségnek.

A főapátság május 25-én közölte, hogy egy több mint tíz éve történt cselekménysorozattal kapcsolatban tavaly októberben belső vizsgálatot kezdeményezett Várszegi Asztrik főapát egy szerzetes-nevelőtanár ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.

Az érintett szerzetes az eljárás következtében elhagyta a bencés rendet.

A közlemény akkor úgy fogalmazott, hogy Várszegi Asztrik "az érintettnél személyesen járt el, minden szükséges támogatást megadott" és "körültekintő egyházi kivizsgálást folytattak le, amelyről a Vatikán illetékes hivatalát is értesítették".

A főapátság kiemelten fontosnak tartja, hogy átvilágítsa a múltját és a visszaéléseket feldolgozza. A feltárás mellett a vizsgálatnak a jóvátétel és a megelőzés is a célja. A dokumentum szerint a Pannonhalmi Bencés Gimnázium időközben az UNICEF szakmai irányelveinek megfelelő gyermekvédelmi intézkedéseket vezetett be.

Takács Zoltán, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense péntek este azt közölte az MTI-vel: a kiskorú veszélyeztetése miatt hivatalból elrendelt feljelentés kiegészítési eljárást csütörtökön befejezték, és a feljelentést a cselekmény büntethetőségének elévülése miatt elutasították.