A debreceni DK bezáratta volna a menekülttábort, estére meggondolták magukat

2015.06.30. 16:49 Módosítva: 2015.06.30. 18:16

A Demokratikus Koalíció debreceni elnöke és önkormányzati képviselője, Varga Zoltán kedden az MTI szerint a befogadóállomás előtti sajtótájékoztatóján bejelentette:

Debrecenben nincs helye a menekülttábornak, a város lakói már nem fogadják el a menekültek jelenlétét. 

Varga szerint a Fidesz gyűlöletkampánya vezetett idáig.

A politikus az Indexnek telefonon elmondta: sokáig nem volt gond a táborral, de szerinte 2010 óta felerősödtek a gyűlölködő hangok, mivel a Fidesz a tábor és lakói ellen hangolta a közvéleményt. Ennek, és a befogadóállomáson uralkodó túlzsúfoltságnak – információi szerint jelenleg 800 helyett 1900 lakó él ott – lett az eredménye a hétfői rendbontás.

Mi történt hétfőn?

Ahogy megírtuk, hétfőn délután zavargás tört ki a táborban, melyet ideiglenesen le is zártak. Egy embert őrizetbe vettek, egy könnyű sérültet kellett ellátni. A Haon.hu tudósítása szerint száz készenléti rendőr nézett farkasszemet a tábor bejáratánál tüntető 50-100 migránssal, akik néha rigmusokat skandáltnak. Kukákat borogattak, három konténert felgyújtottak, a több mint 150 rendőr pedig "gázcsapásokat" is alkalmazott, hogy visszaszorítsa a tábor területére annak lakóit.

A DK-s politikus szerint kézzelfogható gyűlölet kezdi körülvenni a menekülteket, az ellátásaik feltételei nem biztosítottak, és ez

sajnos Debrecenben olyan helyzetet szül, ahol nincs más megoldás, mint hogy minél hamarabb el kell vinni ezt a tábort a városból,

és más helyen, normális körülmények között és színvonalon kell biztosítani a menekültek elhelyezését, mondja Varga.

Ez nem a mi vágyunk, de

Kérdésünkre, hogy a DK helyi támogatói és tagjai körében milyen vélemény alakult ki a táborról, Varga elmondta: Debrecen lakossága megosztott, a DK-sok és a többi "helyi demokrata" ugyan elfogadja azt, de a közhangulat idegenellenes lett. A tábor elköltöztetésével szeretnék elkerülni a levegőben lógó attrocitásokat:

Ez nem a mi vágyunk, elképzelésünk, mi csak elébe mennénk a problémának, és hogy tragédia történjen.

Estére a DK lebeszélte helyi politikusát

Megkerestük a Demokratikus Koalíciót, hogy az országos vezetés is támogatja-e a kezdeményezést. Gréczy Zsolt az Indexnek elmondta: a DK országos elnöksége nem akarja bezáratni a menekülttábort, szerintük azt inkább bővíteni, fejleszteni kellene uniós forrásokból.

Gréczy szerint Varga nem egyeztetett velük sajtótájékoztatója előtt, nyilatkozata a "felfokozott városi hangulatban" született. Elmondása szerint Varga is elfogadta a DK országos álláspontját.

Kora este Varga nevével már egy olyan közlemény jelent meg a DK weboldalán, melyben a pár órával korábbi álláspontjának ellentmondva a politikus arról beszél, "a tábor ebben a formájában már nem biztosít emberséges feltételeket, ezért szükséges az azonnali felújítás, átalakítás".

Varga pár napja a tábort a "jövő koncentrációs táborának prototipusának" nevezte, ahol, ha a Fideszen és Orbánon múlna, szögesdróttal és géppuskatoronnyal felügyelnék a menekülteket. Róluk egyébként azt írta:

Általában a járda szélén poroszkálnak, nehogy elvegyék a teret, a helyet. Tőlünk, magyaroktól. Megvert kutyaként, lehajtott fejjel járnak. Félve. Van is mitől. Ez egy embertelen világ. Egy beteg ország. Ez Magyarország.

Orbán dobta be először a bezárás ötletét

Orbán Viktor május 18-án jelentette be, hogy nem csak hogy teljesíti Papp László fideszes polgármester kérését, hogy ne bővítsék tovább a menekülttábort, de mindent meg fog tenni azért, hogy be is zárassa azt. Az alapvető jogok biztosa friss jelentésében eközben arról írt, embertelen körülmények uralkodnak a táborban, megalázóan bánnak a menekültekkel.

Vagyis fejlesztésre lenne szükség a megfelelő körülmények biztosításához. Az Európai Unió ráadásul 1,5 millió eurót, azaz 456 859 000 forintot adott csak 2014-ben Magyarországnak a menekülteket befogadó intézmények bővítésre és fejlesztésre.