Hétfőtől újra működik a Nyugati Pályaudvar

2015.07.05. 21:58

Sikeresen megtörtént az üzempróba vasárnap a Nyugati pályaudvaron a kéthetes karbantartás után, így hétfő hajnaltól újra menetrend szerint indít és fogad személyszállító vonatokat a pályaudvar. Egyúttal megszűnnek a felújítás idejére bevezetett tömegközlekedési változások is. A pályaudvar jelentős részét megnyitják az utazóközönség előtt, ugyanakkor a Westend felőli oldalon még terelésre kell számítaniuk az utasoknak.

Az aluljáróból felvezető mozgólépcsőknél található várócsarnok Nyugati tér és Westend felé nyíló kapui zárva lesznek július 11-ig, mert ott még tart az álmennyezet javítása. Az utasforgalmat a Westend felől a tűzoltó bejárati kapun biztosítják. Ugyanakkor hétfőtől megszűnnek a pályaudvar lezárásának idejére bevezetett, a fővárosi közösségi közlekedést érintő járatmódosítások, ezért a BKK járművein már nem fogadják el a Nyugati pályaudvarra kiállított vasúti jegyeket és bérleteket.