Ismerje meg Sándort, aki egymilliárdért vágatta le a lábát!

2015.07.09. 06:32

Már bot nélkül, stabilan jár műlábán hétvégente templomba, de egyébként az orrát sem dugja ki bunkerré alakított családi házából Cs. Sándor - írja a Blikk arról a 48 éves férfiról, aki közel egymilliárd forintot akart szakítani azzal, hogy a vonattal levágatta mindkét lábát.

Mint azt az Index is megírta, csalás gyanúja miatt indult nyomozás Cs. Sándorral szemben, aki a rendőrség szerint szándékosan vágatta le a lábát egy vagon kerekével, hogy korábban kötött baleset-biztosításai révén így jusson csaknem egymilliárd forinthoz.

Persze Cs. Sándor sem egy agyafúrt ember, merthogy:

  • 14 biztosítónál 29 fajta biztosítást kötött.
  • Már egy nappal azután, hogy a vonat levágta a lábait, szinte az összes biztosítónak elküldte a kárbejelentőt.

Ezek után nem volt nehéz gyanút fogniuk a biztosítóknak.

Cs. Sándor Nyírkátán él. A Blikk beszélt helyiekkel, akik "furcsa családként" jellemezték a férfi családját. A biztosítási csalással gyanúsított férfi és családja egy lesötétített ablakú, kamerákkal felszerelt házban él. A lap szerint több mint tíz éve még gazdagok voltak, ma már csak Cs. Sándor felesége keres pénzt, tanítónőként. 

A szomszéd elmondása szerint a család pályázaton nyert több millió forintot, abból vették a házat. Abban az időben még több autójuk is volt, de sorra összetörték őket – mondta a Blikknek a szomszéd, aki szerint a családot legfeljebb akkor lehet látni, amikor a kukát kitolják.

A Bors is elment a férfi házához, a lap azt tudta meg, hogy Cs. Sándor korábban egy mérnöki kivitelező cég ügyvezetője volt. A baleset óta folyamatosan rehabilitációra jár, két rugós művégtaggal közlekedik, és egyre többen látták már kerti munkát végezni. 

A Blikk szerint egyébként csak a vak szerencsének köszönheti a férfi, hogy egy kerékzsámoly elé szorult, és nem az egész testén robogott át a többtonnás vonat.

Mindegyik biztosítónak ugyanazt a mesét adta be, de a cégek hamar rájöttek, mire megy ki a játék. Cs. Sándor azt állította, üvegcserepeken csúszott meg, hanyatt zuhant éppen úgy, hogy lába a vonat alá szorult. Csakhogy januárban újrajátszották a nyírcsászári állomáson a balesetet, amiből kiderült, hogy az azóta felújított és megemelt peron jóval alacsonyabban feküdt, mint a sínkorona.

De ha ez nem lenne elég, még a mozdonyvezető is azt vallotta, hogy a tükörből látta, amint a férfi a vonat elé ugrik. 

Bár a bizonyítékok ellene szólnak, Cs. Sándor tagad. Viszont 5-10 évet is kaphat, ha a bíróság bűnösnek találja. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport