Tésztabizniszbe kezdtek Szombathely volt fideszes vezetői

2015.07.09. 22:43 Módosítva: 2015.07.09. 22:44

A Nyugat.hu kiderítette, mit csinálnak most Szombathely egykori fideszes vezetői, akik a pártból szinte egyik pillanatról a másikra buktak ki a legendás kokainbotrány után.

A korábbi alpolgármester Marton Zsoltról lehetett tudni, hogy életmódtanácsokat ad és szakácskodik, sőt, még reggeli rádióműsort is vezetett. Mostanra pedig kiderült, hogy Marton otthagyta a rádiót és Szakály Gáborral, korábbi fideszes frakcióvezetővel szövetkezve közös vállalkozásba kezdtek. Egy belvárosi tésztaétteremben dolgoznak együtt. Marton a pult mögötti látványkonyhában készíti az ételeket, Szakály pedig például felveszi a rendeléseket.

A Marton melletti másik alpolgármester, Lazáry Viktor - akit állítólag lekameráztak, amint egy asztal fölé görnyed a jachton - viszont maradt az öltönyös szakmánál, ügyvezetője lett a még tavaly alapított VDW Mentor Projektfejlesztő Kft-nek.