Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Áder a legstílusosabb aláírását hétvégére időzítette

2015.07.13. 15:54

Egy sereg szervezet kérte Áder Jánost, hogy ne írja alá az információszabadság korlátozására fogalmazott törvényt. Hogyan reagált erre a köztársasági elnök? Titokban, egy csendes szombati napon szignózta a törvényt, amelynek értelmében

mostantól Önnek kell fizetnie, ha tudni akarja, hogy az Ön által megválasztott emberek, és az Ön szolgálatában álló hivatalok mire fordítják az Ön pénzét.

Áder a kritizált törvény szellemiségének megfelelően semmilyen fórumon nem jelentette, hogy áldását adta a jogszabályra, az MTI sem hozott ki közleményt a témában, a HVG szúrta ki, hogy a köztársasági elnök a hétvégén aláírt.

Pedig három szervezet - A Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért és a K-Monitor - is kérte, hogy aláírás helyett inkább forduljon az Alkotmánybírósághoz.

A TI közleményében azt írta: a törvénymódosítás lehetőséget teremt arra, hogy az állami és önkormányzati szervek, valamint az állami vállalatok "tetszésük szerint" akár nagy összegű költségek megfizetésére kötelezzék a közérdekű adatokat igénylő polgárokat. Álláspontjuk szerint ez eltántorítja az embereket attól, hogy éljenek a közérdekű adatok megismerésére és terjesztésére irányuló, az alaptörvény által garantált alapvető jogukkal.

Valamiért nagyon sürgős volt

Ahogy azt mi is megírtuk, minden tiltakozás ellenére átment az infótörvény szigorítása 123 igen és 66 nem szavazattal. Az információszabadságról szóló törvény módosítását június 26-án nyújtotta be Trócsányi László igazságügyi miniszter, és valamiért nagyon sürgős volt a kormánynak. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére kivételes eljárásban tárgyalta a javaslatot a parlament: mindössze 10 nap alatt elfogadták.

A javaslat elfogadásával három fontosabb dologban változnak meg a közérdekű adatigénylés eddigi szabályai:

  • Megszűnik az anonim adatigénylés lehetősége.
  • Az adatigénylőnek nemcsak az adatszolgáltatás technikai, hanem munkaköltségeit is állnia kell, mégpedig előre.
  • A szerzői jogilag védett adatok, dokumentumok esetében nem lesz mód másolásra, csak betekintésre.

Csendben hozzájárulna, hogy az állam mostantól pénzért kapja meg az Ön adóbevallását, ha már annyira érdekli az anyagi helyzete

  • 4533
    Persze, ha az állam pénzt kér az engem érdeklő adatokért, fizessen ő is, ha tőlem akar valamit
  • 842
    Fogalmam sincs, mi ez, de szerintem a menekültek miatt van az egész
  • 245
    Szó sem lehet róla, az állammal ingyen osztom meg a pénzügyeimet