Nem kapnak kártérítést a norvég alapos szervezetek

2015.07.15. 17:40
Hiába nem volt most már hivatalosan sem semmi törvénysértő a Norvég Civil Támogatási Alap pénzosztásaival kapcsolatban, a hónapokon keresztül vegzált alapítványok nem kapnak kártérítést a szerintük jogszerűtlen vizsgálatok miatt.

A norvég pénzek szétosztásában közreműködő alapítványok közül kettő kártérítésért perelte a KEHI-t az ellenük folytatott hadjárat miatt. A Kárpátok Alapítvány - Magyarország 1,1 millió, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány pedig 1 millió ezer forint kártérítést szeretett volna a KEHI-től, de a Fővárosi Törvényszék szerdán mindkét keresetet elutasította — erről az MTI a Kehire hivatkozva számolt be.

A Norvég Alap magyarországi pénzosztásaival kapcsolatos politikai kampányt követően 2014 májusában kezdődött el a jogi és pénzügyi vizsgálat: a Miniszterelnökség azzal a gyanúval kérte fel a KEHI-t az Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára, hogy a norvég pénzekből áttételesen politikai és politikaközeli civil szervezeteket támogattak. Később a készenléti rendőrség tartott meglehetősen megfélemlítő hatású házkutatást — erről azóta a bíróság is kimondta, hogy jogtalan volt.

Az alapítványok tevékenységében előbb egy norvég kormány által független könyvvizsgáló cég is azt állapította meg, hogy teljesen szabályosan működtek, majd idén júniusban az ügyészség is azzal zárta le a törvényességi vizsgálatot, hogy nem történt semmilyen bűncselekmény.

Az ügyben az Alkotmánybíróságnak is lesz szerepe: a Munkaügyi Bíróság azzal a kérdéssel fordult hozzájuk, hogy eldöntsék, a KEHI-nek egyáltalán volt-e joga az alapítványok ellenőrzésére, szankciók kivetésére, adószámuk felfüggesztésére. A Norvég Civil Támogatási Alap szerint az ezt lehetővé tévő kormányrendelet alaptörvénybe ütközhet.