Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Kövér: Nem minden gesztusomra vagyok én sem büszke

2015.07.17. 21:39

Kövér László házelnök nyilatkozott péntek este az M1-en. A beszélgetésben a riporter szóba hozta, hogy Kövér "kemény elnök", legutóbb például bohóckodásnak nevezte az LMP akcióját (az LMP képviselői táblákat tartottak fel a parlament július 6-i ülésén arról, hogy kiknek a bérét kellene emelni), miközben a kilencvenes években azért a fideszesek is "feszegették a parlamenti szabályoknak a kereteit".

"Azért méltánytalan velünk szemben az összevetés" - kezdte a választ Kövér, aki szerint például fontos különbség, hogy ők nem foglalták el a pulpitust, mint tette azt a Jobbik, és nem üvöltöztek megafonba, ha nem kaptak szót. "Kétségkívül feszegettük a meglévő kereteket, de azokat nem akartuk lebontani, ledönteni, áthágni" - mondta.

Nem minden megmozdulásunkra, vagy személyesen nem minden megmozdulásomra, gesztusomra vagyok én sem büszke

folytatta. Kövér szerint volt bennük önreflexiós képesség, tehát nem "ötvenvalahány éves fejjel" jutott arra a meggyőződésre, hogy talán "néhány esetben átléptünk bizonyos morális határokat", hanem már korábban.

A házelnök a Fidesz ellenzékben töltött idejére így emlékezik: "nem is mondhatja senki, hogy az elmúlt 24 évből az a 12, amikor a Fidesz ellenzékben volt, botránypolitizálással telt volna el az ellenzék részéről, vagy az ellenzék, amiben a Fidesz (...) egy idő után meghatározó erő volt, azzal töltötte volna az idejét, hogy ellehetetlenítse a kormánykoalíció működését".