Százmilliót kaszált az ecseri betörő

2015.07.22. 12:16 Módosítva: 2015.07.22. 12:17

Elkaptak egy 47 éves ecseri férfit, aki Debrecenbe járt betörni, és legalább 15 alkalommal vitt el értékes dolgokat aranytömböktől kezdve készpénzen keresztül ékszerekig – írja az MTI.

A betörésekben általában több milliós zsákmánnyal távozott, a második alkalommal például 16 millió forint értékben. De a 15 bevallott bűncselekmény összértéke csak 50 milliót tesz ki, a férfinél tartott házkutatás során viszont a rendőrök százmillió forint értékben találtak nála lopott holmikat, így vizsgálják, hogy máshol is követhetett-e el betöréseket.

A férfinél sarokcsiszolót, csavarhúzót és vésőt is találtak. Muszka Zoltán, a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerint az elkövető rendszerint a hátsó teraszajtón vagy az emeleti ablakon jutott be a házakba, amiket már korábban kifigyelt.

A gyanúsítottat a kihallgatása után őrizetbe vették és a bíróság egy hete előzetes letartóztatásba helyezte.