Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Garázdaság miatt egyszer már elítélték a szegedi lányt megverő börtönőrt

2015.07.23. 11:39 Módosítva: 2015-07-23 13:17:42

A Délmagyar beszámolója szerint csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak és más bűncselekmények miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki szombat éjszaka megvert egy szegedi lányt, mert azt hitte félvér párjáról, hogy bevándorló.

A lap szerint a 190 centi magas, erős testalkatú S. Vilmost rövid nadrágban, papucsban és szíjon megbilincselve vitték a bíróságra. Az ügyészség azzal magyarázta az előzetes letartóztatás indítványozását, hogy fennáll a szökés és elrejtőzés, a nyomozás akadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye is.

Mint a megyei főügyészség közleményéből kiderül,

a gyanúsított volt már büntetve hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt. A Szegedi Járásbíróság a gyanúsítottat garázdaság vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta, melynek próbaideje tavalyi év végén járt le.

A lap szerint az azóta kirúgott börtönőr kétdanos kick-box mester, egy szegedi egyesület vezetője.

Az Index megtalálta azt a sportegyesületet, amit S. Vilmos vezet. A férfi 2011-ben vizsgázott le 2. danra. A 2005-ben alakult klub honlapján azt írják, az egyesület "elsődleges feladata a kick-box sport népszerűsítése, oktatása, valamint a sport általi egészségmegóvás. Az egyesület nem elhanyagolható célja a csoportszellem kialakítása, mely a fiatal generáció fejlődésének fontos tényezője."

Ahogy azt szerdán megírtuk, S. Vilmos egy évtizede tiszthelyettesként dolgozott a szegedi Csillag börtönben, és minden pszichológiai vizsgálaton megfelelt. Őrizetbe vétele utáni kihallgatásán tagadta, hogy ő támadta volna meg a fiatal lányt. A rendőrség még keresi a rasszista támadás többi elkövetőjét, két-három embert.

Mint arról beszámoltunk, szombat éjjel egy csoport a szegedi Wake Up Color Festival környékén, a Belvárosi híd közelében belekötött egy bevándorlónak hitt, félvér, kubai–magyar fiúba, majd olyan súlyosan bántalmazták a fiú barátnőjét, hogy eltört az arccsontja. Hétfőn egy videó is előkerült a támadásról.