Féltik a többi elítélt bosszújától a börtönbe került diáklányverő börtönőrt
- A kick-box szövetség elítélte a lányverő börtönőrt
- Garázdaság miatt egyszer már elítélték a szegedi lányt megverő börtönőrt
- Tiszthelyettesként dolgozott a szegedi lányt összeverő börtönőr, mindent tagad
- Videón látható a szegedi lány és társai megverése
- A gyenge nő, akit elvertek, igen is erős
- Megvertek egy egyetemista lányt, mert bevándorlónak nézték a barátját
Kiemelten őrizetet kap S. Vilmost volt börtönőr, akit a szegedi diáklányveréssel gyanúsítanak, írja a Blikk.
A korábban garázdaságért elítélt tiszthelyettes, két danos kick-bock mester már egy évtizede dolgozik börtönőrként, valószínűsíthetően nem túl népszerű a többi fogvatartott körében. A lap szerint pont azért kell "nagyon figyelni" a volt börtönőrre, mert bosszút állhatnak rajta azok a fogvatartottak, akikre eddig vigyázott.
Pont ezért nem a szegedi Csillagbörtönbe került előzetes előzetes letartóztatásba, hanem inkább átszállították Kecskemétre, hogy ne kerüljön össze saját korábbi elítéltjeivel.
Eddig egyébként S. Vilmos az egyetlen a támadók közül, akit elkaptak, még hétfőn vették őrizetbe. A rendőrség a rasszista támadás még két-három másik elkövetőjét keresi.
Ahogy azt szerdán megírtuk, S. Vilmos egy évtizede tiszthelyettesként dolgozott a szegedi Csillag börtönben, és minden pszichológiai vizsgálaton megfelelt. Őrizetbe vétele utáni kihallgatásán tagadta, hogy ő támadta volna meg a fiatal lányt.
Mint arról beszámoltunk, szombat éjjel egy csoport a szegedi Wake Up Color Festival környékén, a Belvárosi híd közelében belekötött egy bevándorlónak hitt, félvér, kubai–magyar fiúba, majd olyan súlyosan bántalmazták a fiú barátnőjét, hogy eltört az arccsontja. Hétfőn egy videó is előkerült a támadásról.