Razziáztak a Keletinél a menekültek között

2015.07.30. 15:16 Módosítva: 2015.07.30. 18:24

A rendőrség nagy szabású razziát tartott csütörtök délután a Keleti pályaudvar környékén, kiürítették azt az aluljárót, ahol több száz menekült, sok kisgyermekes család is tartózkodott már napok óta. A téren készenléti rendőrök intézkedtek, tudósítónk szerint körülbelül harminc, egészségügyi maszkot viselő rendőr igazoltatta a menekülteket.

A metróaluljáróban igazoltattak, az ott tartózkodó önkéntesek szerint a menekültek többsége a rendőrök megjelenésekor elhagyta az aluljárót, akik maradtak, azokat a rendőrök igazoltatták. Kollégánk az egyik humanitárius segítőtől megtudta, hogy a Keleti körül a csúcson 6-700 menekült is volt, a számuk mostanra 250-300-ra csökkent. 

A rendőrség a kérdésre, hogy milyen intézkedés zajlott, szűk szavúan csak annyit közölt az Indexszel, hogy "A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közterületek ellenőrzése során a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően teszi meg a szükséges intézkedéseket."

A kollégánknak a helyszínen a civil segítők azt mondták, hogy a rendőrség a tolmácsokkal és az önkéntesekkel együttműködve nagyon humánusan végezték az akciót. Azt viszont nem lehetett tudni, hogy hova kell menniük a menekülteknek, mivel a rendőrök a kijelölt átmeneti szállásokra irányították őket, de az utazásban nem segítettek, így a menekültek egy részének a Nyugati pályaudvarról indulna a vonata, másoknak a Keletiből. A helyzetet nehezíti, hogy a legtöbb migránsnak már nem érvényes az egynapos, ingyenes utazásra jogosító igazolása, így fizetniük kellene a jegyért.

A Keleti pályaudvar aluljárója az akció előtt és után Fotó: Földes András / Bődey János

A Pécsről érkező vonatokat tudósítónk szerint a rendőrség fogadta, és az önkéntesekkel együtt ők írányítják a menekülteket tovább a Nyugatiba, esetleg más befogadóállomásokra.