Tizennyolc vámost fogott el a TEK a záhonyi cigarettacsempészet miatt

2015.07.30. 09:32 Módosítva: 2015.07.30. 10:28

Tizennyolc vámost és három civilt fogott el a rendőrség a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével. Az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a záhonyi határon folyó cigarettacsempészetben. 

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség július 29-én 25 helyen tartott házkutatást. A TEK műveleti egységeinek közreműködésével 21 embert fogtak el és vettek őrizetbe. Az ügyészség később dönt arról, hogy kezdeményezi-e előzetes letartóztatásukat. 

18 pénzügyőrt vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség a záhonyi cigaretta-csempészéssel összefüggésben

A nyomozás adatai szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság állományába tartozó pénzügyőrök „jogtalan előnyért, hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették az Ukrajnából dohányárút Magyarországra csempésző embereket", hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett autókban elrejtett ukrán eredetű dohányárut.

A NAV az esetet csak egy szűkszavú közleményben kommentálta: eszerint  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével büntetőeljárás indult a pénzügyőrök ellen.

A NAV – a nyomozó hatóságokkal szorosan együttműködve – továbbra is a legszigorúbban fellép a hivatal személyi állománya által elkövetett korrupciós és hivatali bűncselekmények ellen. A szervezet célja, hogy egyetlen egy ilyen eset se forduljon elő a NAV-nál.

Július közepén a magát  Jobb Szektornak nevező fegyveres milícia vonult fel és lövöldözött Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő sportklubjának kávézójánál. A városban, majd a közeli autóúton is folytatódó tűzharcba a kiérkező rendőrök is bekapcsolódtak. Hárman meghaltak, tizenegyen, köztük négy civil megsérültek. Az összecsapás hátterében a határon folyó cigarettacsempészet állhat.

Az eset után Arszenij Jacenyuk miniszterelnök leváltotta a teljes kárpátaljai vámparancsnokságot. Az eset után többen felvetették, vajon nem kellene-e utánanézni annak, mennyire érintettek a magyar vámosok ebben az ügyben, nélkülük ugyanis nehezen képzelhető el a gördülékeny csempészeti ügymenet. Emiatt nálunk is vizsgálat indult. Lázár János a múlt heti kormányinfón ennek eredményéről még nem tudott beszámolni.