Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Magyar-szerb határ? Olyan itt nem létezik!

4O5A4475
2015.08.04. 23:46
A magyar-szerb határ közelében lévő Ásotthalom vezetése bízik a kerítésben, de csak akkor, ha elég rendőrt is mellé tesznek. A falu felé áramlik a határon át jövők áradatának harmada. A tanyasiak jobban félnek, mint a falubeliek, igaz, közelebb is vannak a menekülők útvonalához. Az elutasítás azonban segítőkészséggel is párosul.

Óriásira duzzadt a zöldhatáron érkezők áradata Ásotthalomnál, ahol már épül az Orbán Viktor által megálmodott határvédő, a szerb határ mentén végig húzódó kerítés.

A tanyákkal együtt 4100 fős csongrádi falu közelében naponta 400-600 ember jön át, ez a Szerbiából érkező, a hatóságok látóterébe került illegális átlépők harmada. Igaz, maga a falu ebből keveset lát, több helyi szerint a település életét nem befolyásolja, mert oda elvétve kerülnek be. Vagy begyűjti őket a rendőrség, vagy továbbjutnak a főváros felé. A tanyavilág azonban másképp éli ezt meg.

Nekik tele a tökük

– fogalmazott sommásan a Toroczkai László vezette település alpolgármestere. Fackelmann István szerint emberileg mindenki sajnálja az ártatlan menekülteket, segíteni kell nekik, vizet ételt is adnak, ha kérnek, de a nyomás egyre nagyobb. Ezért nagyon bíznak a kerítésben.

A kerítés önmagában egy kalap szar

- mondja mégis a nem túl sokat kertelő alpolgármester, jelezve, hogy nem csodaszerről van szó. Ha nem jön mellé elég rendőr, határőr és kiképzett kutya, akkor semmi értelme, ez csupán egy fontos, de nem elégséges eleme a rendszernek.

Elvégre a település 16 kilométeres határszakaszából nyolc kilométeren eddig is volt kerítés , mégsem állta útját senkinek. Igaz, az nem a migránsokat, hanem a Dél-Alföldi Erdőgazdaság 70 millió forintos vaddisznóállományát volt hivatva egyben tartani. A vonuló csoportok azonban sok helyen letaposták, átvágták.

„Most már inkább lépcsőket tettek oda a gazdaságban, hogy ne rongálódjon a kerítés.” Kétszer már tűz is volt az erdőben, vélhetően egy vándorló csoport miatt. 

Kevés a rendőr, sok a migráns

Fackelmann szerint érdemes lenne visszahívni a 14 ezer nyugalmazott határőrt és jó volna elgondolkodni a sorozás visszaállításán is. „Tíz nap alatt átmegy annyi ember, amennyien itt élünk, ez a határ most egyszerűen nem létezik.”

A kerítéssel talán fog, bár az alpolgármester szerint jó esetben is csak a probléma egy részét oldja meg: a közegészségügyit – csökkenti a félelmet a fertőzésektől – és a közbiztonságit – csökkenti az erőszak esélyét, bár eddig sem volt példa arra, hogy a migrénsok részéről támadás érte volna a helyieket –, de nem oldja meg a közigazgatásit. A kerítés ugyanis Magarország területén húzódik, tehát átmászása nélkül is Magyarországra lehet jutni, így a hatósági feladatok ugyanúgy megmaradnak. Állítólag a kerítésbe tervezett ajtók épp azt a célt szolgálják, hogy a magyar területen, a kerítés túloldalán állók végül hatósági ellenőrzés mellett átjöhessenek.

Ami most folyik, már „megszállás, agresszió, még ha nem is ellenünk irányul.”

A határ felé vezető utakon valóban rengetegen vannak, 10-20 fős csoportokat látni. Az áradat lejgújabb hullámában már az afrikaiak is megjelentek: Kongóból, a Közép-Afrikai Köztársaságból, Eritreából, Nigériából és Ghánából érkezőkkel találkoztunk, szinte mind teljes családokkal jöttek. Ez részben a tömegnek még mindig nagyobb részét adó sziriaiakra is igaz, de a polgárháborútól közvetlenül nem sújtott – bár bizonyos részein inkább hadurak, semmint a központi hatalom irányitása alatt álló – Pakisztánból csak fiatal férfiakat láttunk.

A helyiek szerint a migrációs áramlást a kerítés építésének híre is felgyorsította, hogy még átérjen, aki tud.

A készülő kerítés mentén, alig száz méterre a határátkelőtől vándorlók nyomaitól hemzseg a táj. Lábnyomok a porban és széttépett iratok sokfelé. Főként a görög papírokat dobálják ki, nehogy nyoma legyen, hogy egy EU-s országban már regisztrálták őket, mert tartanak attól, hogy akkor oda toloncolják őket vissza.

Menj a francba, te szegény ártatlan

„Hogy rohadnátok meg” – morogta oda egy középkorú asszony, miközben elhaladt az út szélén leheveredett kongói csoportra: egy pihegő terhes nőre, egy pár hetes gyermekét szoptató asszonyra, láthatóan orvosra szoruló nőre és két fiatal férfira.

Gyorsan telefonált is a rendészeknek, hogy jöjjenek a csoportért. „Éjszaka jön szembe, villog a szeme, kérdezik, Budapest, taxi, félelmetes” – magyarázta meg a bizalmatlanság okát az asszony. Egyedül él a tanyáján, fél, a támadástól is és a betegségektől is. „Én sajnálom őket, de ez így nem mehet tovább.”

Igaz, támadás őt nem érte, ahogyan azt az asszonyt sem, aki felnőtt lányával él a határátkelőhelyre vezető út közelében. A télen a fóliasátrukban egy tizenegy fős család is meghúzta magát, már ameddig az asszony nem hívta a rendőröket.„Sokszor éjszaka kopogtatnak, félünk. Mindig taxit kérnek, meg hogy merre van Budapest, hát megmutatom az irányt” – mondta Pap Mihályné.

Volt, aki térdre ereszkedett, amikor megmondtam, hogy ez már Hángeri.

A nagyobb segitségtől azonban a betegségtől is ódzkodó asszony tartózkodik. „Volt, hogy lóbálta az öngyújtóját, úgy tűnt, ételmelegítést kér az egy éves gyerekének, de inkább nem értettem. Egyszer meg mondtam nekik, amikor éjszaka tízen kopogtattak, hogy ez még Szerbia, Magyarország kicsit tovább van,  így gyorsan odábbálltak.”

Az asszony tart attól, hogy idővel egyre agressz í vabb csoportok érkeznek, „mert nem tetszik nekik a kerítés.” És igen, természetesen sajnálja a menekülteket, akik elhagyják otthonukat és gyerekeikkel nekivágnak a világnak.

„1500 ember jött itt el, lekopogom, nem volt még semmi baj, tudni kell velük bánni” – mondta a határőr múltjára büszke Pipicz András. Az aszott férfi, vízzel,tejjel is készül, egyszer egy családot is beengedett melegedni. „De ez nem a Garnitz-szálló, közben hívtam a határvadászokat, egy óra múlva jöttek értük.” A család állítólag ezért nem neheztelt, örült ennek is.

Az elcsigázott gyerekek, nők, férfiak láttán az ember valóban úgy érzi, talán jobban járnak, ha a rendőrség buszra téve begyűjti a fáradt embereket, akiknek vizet, ételt ad. Az aggódó arcok láttán azonban nem biztos, hogy ők is úgy gondolják. „Most ujjlenyomatot vesznek tőlünk? És mi lesz  így Németországgal?” – kérdezte az Ikarusra családjával felkészálódó asszony. Közben a sofőr arról beszélt telefonban az ismerősének, hogy ha a hírekben piros buszt lát, akkor az az övé.