Izidor
1 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Hagyták lepusztulni a nagymarosi szellemlakótelepet

14
2015.08.07. 07:46 Módosítva: 2015.08.07. 08:38
A hétvégén a szlovákiai Bősön rendeztek népszavazást arról, hogy ne költöztethessen a pozsonyi kormány menekülteket a vízerőmű építése idején a munkásoknak emelt, jobbára üresen álló munkásszállóba. Ilyen munkásszálló, sőt, lakótelep nálunk is van, a nagymarosi vízlépcsőt építő osztrák munkások költöztek volna ide. Az erőmű építését 1989-ben leállították, a szálló viszont elkészült. A hasznosítására sok terv volt, a legújabb szerint figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral szenvedő gyerekeket kezelnének itt, de a lakótelep ma is úgy áll, ahogy akkor hagyták.

A bős-nagymarosi vízlépcső a rendszerváltás szimbóluma volt. Az erdélyi falurombolás mellett ez volt az egyik első olyan ügy, ami sok ezer embert vitt az utcára. A beruházással a legrosszabb dolog történt, ami történhetett: megítélése a végletekig átpolitizálódott, vagyis aki kommunista, az vízlépcsőpárti, aki demokrata, az vízlépcső-ellenes.

A nagymarosi duzzasztó építése 1988-89-ben már nagyban tartott. A látvány valóban sokkoló volt. A Dunakanyar legszebb helyén, Visegrád és Nagymaros között a Dunát elterelték, az egykori mederben betonalapozási munkálatokat végeztek. A vaskalapos Grósz Károly háttérbe szorulásával és a reformkommunista Németh Miklós felemelkedésével egyre többen hitték, hogy az építkezés leállítható. Németh Miklós kormánya 1989. május 13-án hozta meg a döntést az építkezés felfüggesztéséről.

Egyáltalán nem biztos, hogy annak idején jó döntés volt a vízlépcső leállítása – legutóbb a 2013-as nagy dunai árvíznél merült fel, hogy az áradás ellen is védelmet nyújtott volna –, de abban a közhangulatban valószínűleg ez volt a legésszerűbb döntés. A kommunista vezetés arról tehetett, hogy a vízlépcső megépítéséről semmilyen, a lakosságot bevonó vita nem volt, a '70-es, '80-as években ez nem volt divat, ezt olvasták a fejükre az egyre erősebb hangú tiltakozók 1988-89-ben.

Éppen ekkor készült el az osztrák vízlépcsőépítőknek szánt felvonulási lakótelep a nagymarosi hegyoldalban, csodálatos kilátással a Dunakanyarra és Visegrádra. Már a függönyök és a szobaszámok is a helyükön voltak, de beköltözni már nem tudtak a munkások. Ma már nehéz kideríteni, de elképzelhető: a munkát már a '90-es évek elején fejezte be a magyar állam, mert ekkor még azt hitték, megéri szállodát nyitni a munkásszállóból.

A vízlépcső leállításáról szóló döntést a nagymarosiak nem fogadták kitörő örömmel. Főleg azok, akik az építőknek adták ki lakásukat, de az is nagy kérdés volt, hogy a munkálatok befejezése után vajon lesz-e pénz helyreállítani a Dunakanyart az eredeti állapotába. Akkoriban ugyanis másról sem szóltak a hírek, mint hogy az ország eladósodott, és nincs pénz semmire.

A tájat utólag rehabilitálták, az osztrákoknak kifizettük a költségeiket, köztük az általuk építtetett felvonulási lakótelepet, a szlovákok megépítették a bősi erőművet, mi pedig 1997 óta pereskedünk a szlovákokkal a hágai Nemzetközi Bíróságon.

Látszik, a szlovákok is kínlódnak, hogy mi legyen a bősi munkástelep épületeinek sorsa. A kormány most éppen menekülteket akar odatelepíteni, de voltak ott szociális bérlakások és irodák is, sőt, olcsó turistaszálló a mai napig működik két épületben.

A nagymarosi felvonulási lakótelep negyedszázada üresen áll. Az osztrákoknak épült egyemeletes, belső udvaros munkásszállóra már a függönyöket is fölrakták, a recepción elkészült a kulcstábla, ott volt a mentők, rendőrök, tűzoltók telefonszáma is, ezek mind a mai napig meg is vannak. Az épület a nagymarosi duzzasztó megépítésének befejezése után turistaszálló lett volna, a maga nemében a bősi duzzasztó is páratlan látványt nyújt és sok turistát vonz.

Itt mondjuk a Dunakanyar az, ami páratlan látványt nyújt, mégsem lett az épületből szálló. A környékén a mai napig álló, félkész családi házakkal együtt – alighanem itt laktak volna az osztrák mérnökök – az egész lakótelep állami tulajdonban maradt, mígnem 1994-ben a Pest Megyei Önkormányzat tulajdonába került az épületegyüttes.

Ekkor kezdődtek a bajok, vagyis inkább folytatódtak. A megyei önkormányzat ugyanis azzal a feltétellel kapta meg a lakótelepet, hogy ide költöztetik a vácdukai és a pomázi nevelőintézet lakóit is. Holland mintára akarták kialakítani az új intézetet. A lakosság tiltakozott – ebből jól látszik, hogy az embereknek mindegy, hogy magyar vagy harmadik világbeli szegény embereknek kell segíteni, lényeg, legyenek minél távolabb legyenek tőlük –, Gyaraki Frigyes, az akkori alpolgármester pedig azt mondta az MTI korabeli tudósítása szerint: "mégcsak nem is a lakosság, az üdülők nyugalmát, avagy a természeti értékeket féltik a gyerekektől, de meggyőződésük szerint nevelőotthont a megye más vidékén is be lehet rendezni, szép környezetben és jó körülmények között, nem föltétlenül szükséges az ország kiemelt idegenforgalmi övezetében létrehozni."

Gyarakinak mentőötlete is volt: expo-falut vagy művésztelepet képzelt el ide. Mit gondolnak, melyik valósult meg végül? Egyik sem.

Mindenki jól meg is nyugodott, nem jöttek se az árvák, se a művészek, se a külföldiek, a lakótelep meg csak romlott, mígnem 2001-ben Nagymaros tulajdonába került az akkor 300 milliós értékűnek mondott lakótelep. Így már az időközben várossá lett településnek is érdeke volt a terület hasznosítása, hiszen pénzt láthatott volna belőle, azon túl, hogy megszabadult volna egy gazzal benőtt csődtömegtől. Az akkori polgármester, Zoltai Mihály azt mondta akkor: a lakótelep hasznosítására vagy megvételére "máris sokan jelentkeztek". A Máltai Szeretetszolgálat nagycsaládos nevelőszülőket helyezett volna el, külföldi befektetők pedig nyugdíjasházzá alakították volna (akkoriban még az állami dotáció miatt ez megérte), de idegenforgalmi szakközépiskola ötlete is felmerült, sőt: jelentkezett a Kodolányi János Főiskola is. Ez meg azért nem tetszett a helyi döntéshozóknak, mert a Kodolányi ingyen jutott volna hozzá az épületegyütteshez.

Egy dolog írható a mindenkori nagymarosi városvezetés javára: az épületegyüttest folyamatosan őrizték, így csak a tetőről tűntek el rézlemezek, odabent viszont lényegében minden az 1989-es állapotokat tükrözi. A kulcsok benne vannak a zárban, a szobaszámot jelző táblácskák sem hiányoznak, de még a meg nem valósult nagymarosi vízlépcső makettjei is megvannak. Egyébként minden fafelület a rendszerváltás környékének divatját követő xyladecor-barnára van festve. Az önkormányzat most - jobb híján - raktárnak használja az épületet, iskolai padok vannak felstócolva, meg a helytörténeti gyűjtemény részeként ide került a Kádár-címeres általános iskola-tábla is.

Petrovics László 2006 óta polgármestere Nagymarosnak, legutóbb vetélytárs nélkül nyert. Hivatala azon kevesek egyike az országban, ahol egy tablón szerepel az MDF és az SZDSZ. Kint van a falon ugyanis az a tábla, amin a rendszerváltás utáni első, MDF-SZDSZ vezette képviselő-testület tagjainak névsora olvasható. Itt együtt, közös listán indult akkoriban a kommunisták és utódpártjaik ellen a két rendszerváltó párt. Petrovics akkor még gyerek volt, látta a "hivatalméretű dömpereket" homokot vinni az épülő duzzasztóhoz, mégis sajnálja, hogy nem épült meg a gát, ha már annyi munkát beleöltek.

Úgy emlékszik, hogy a polgármesteri poszt betöltése óta hat befektető jelentkezett, az újra próbálkozó Kodolányi és az idősek otthona mellett szállodát is szerettek volna. Annak viszont korszerűtlen, még 2,5 csillagot se lehetne belőle kihozni, a négyágyas szobákhoz ugyanis nem tartozik fürdőszoba és vécé, az étterem pedig külön épületben van.

A legújabb terv szerint a hiperaktív, figyelemhiányos gyerekekkel foglalkozó ADHD Magyarország Alapítvány kaphatja meg az egykori felvonulási lakótelep házait. Becslések szerint 70 ezer gyermeket érinthet Magyarországon a hiperaktivitás, Nagymaros vezetése kormánytagokkal egyeztet az ügyben. A tervek szerint az alapítvány ingyen kapná meg az épületegyüttest, a felújítást pedig kormánytámogatás mellett EU-s pénzekből lehetne elvégezni. Egy időben 100-120 gyermeket fogadhatna a telep. A fejleményekről beszámolunk.