Mostantól sokkal körülményesebb lehet horgászat közben pisilni

2015.08.07. 18:13
Szigorítottak a horgászatot szabályozó rendeleten. Valószínüleg a rabsicokat akarták büntetni, csak félreérthető lett a módosítás.

A halfogásra alkalmas horgászkészség halfogási célú használata során folyamatos felügyelet nélkül hagyása esetén: 10 000–30 000 forint, 

– szól a pénteki Magyar Közlönyben megjelent módosítás. Ez hétköznapi, emberi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy tilos a horgászbotot úgy otthagyni, hogy nem látunk rá, vagy nem vagyunk a közelében.

  

Vélhetőleg a jogalkotó azokat az orvhorgászokat akarta büntethetővé tenni, akik éjszakára direkt otthagyott szerelésekkel próbálnak halat fogni. Ezeket a "készségeket" általában belógó ágakra kötik fel, és főként halszelettel, piócával próbálnak harcsát fogni.

Egy Index által megkeresett halgazdálkodási szakértő viszont azt mondja, hogy ez ebben a formában nem egyértelmű.

Kérdés, hogy mit értenek a »folyamatos« szó alatt

– emelte ki az aggályos részt, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy órákról beszélünk vagy akár néhány percről. A szakértő szerint a szabály jelenleg az utóbbira is vonatkoztat. Így pedig a legjobb, ha rögtön a bot mellé pisilnek a horgászok, vagy arra az időre kiveszik a vízből a felszerelést.

Más pontok is változtak a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról szóló rendeletben: mostantól a jogszabályban külön nem tisztázott, de tiltott illegális halfogási módok is 10-100 ezer forint közötti összegre büntethetőek lesznek.

Újdonság az, hogy most már eltilthatják azokat, akik tilosban járnak. Függően attól, hogy egy tilalmi időszakot, méretkorlátozást nem vesz figyelembe egy horgász, vagy illegális eszközt használ, 3-18 hónapra is eltilthatják.