Tibor
2 °C
8 °C

Szenvedtek a rosszul összeforrt sebektől a harci kutyák

2015.08.11. 12:49

Fogadásokkal egybekötött tiltott állatviadalokat szervezett egy Verpelét mellett tanyán hat férfi, akik ellen szerdán emelt vádat az ügyészség.

Az első rendű vádlott még 2006-ban vette meg a tanyát, melynek istállójában 2009-től évente legalább 3-4 állatviadalt tartott. Itt tenyésztette a küzdelemhez a pitbull és staffordshire fajtájú harci kutyákat is. Az összesen 36 eben a hatósági vizsgálatok során az összezárva tartott harci kutyák jellemző sérüléseit fedezték fel:

csorba fogakat, törött csontokat, roncsolt ízületeket

Az egyik viadal-szervező önjelölt állatorvosként házilag ellátta a sérüléseket, melyek persze csak azt eredményezték, hogy szegény állatok maradandó egészségkárosodásoktól szenvedtek, és állandó fájdalmak kínozták őket. 

Utolsó alkalommal 2013. június 29-én kora hajnalban tartottak kutyaviadalt a verpeléti tanyán, Burger és Zeusz küzdelmének az állatorvossal megerősített rendőrjárőr kiérkezése vetett véget. 

Az Egri Járási Ügyészség - részben folytatólagosan elkövetett - tiltott állatviadal szervezésével, valamint állatkínzással emelt vádat a hat, szabadlábon védekező férfi ellen. A bűncselekmények halmazati büntetési tétele négy és fél évig terjedő szabadságvesztés lehet. Az ügyészség a vádlottakkal a 700 ezer forintos bűnügyi költséget is kifizettetné.