Úgy vágta fejbe, hogy kettétört a vipera

2015.08.11. 09:50

Vádat emelt kedden a Fővárosi Főügyészség a Lónyai utcai viperás ámokfutó ellen. A 29 éves férfi januárban vágott neki a IX. kerületnek, hogy egy autót szerezzen, csak épp nem pénzzel, hanem egy viperával. 

A férfi először egy gépkocsijából kiszálló férfit követett egy társasáházba, ahol az ötödik emeleti lakásának bejárati ajtajánál a vállánál megragadta, majd 

úgy fejbevágta a viperával, hogy kettétörött a fémnyele
 

Ezután kikapta az áldozat kezéből a nála lévő kulccsomót, de mikor az autóhoz ért, kiderült, hogy azon csak a lakás kulcsai voltak. A csalódott rabló ezért azonnal új űldozat után nézett. Egy gépkocsijában ülő nőhöz ment oda, akivel szintén csúnyán elbánt: amikor kopogásra kiszállt autójából, megragadta, és a vipera-csonkkal többször megütötte. 

A földre kerülő nő azonban behajította slusszkulcsát a szomszédos autó alá, így ez a zsákmány is úszott. A férfi ezért búcsúzóul még odacsapott egyet, majd a nő mobiljával távozott volna, csakhogy ekkor már körbevették a járókelők, és a rendőrök érkezéséig a helyszínen marasztalták. 

A nyomozás megállapította, hogy 

csak a véletlennek köszönhetően úszta meg a két áldozat életveszélyes sérülések nélkül a támadást

Ezért a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben a főügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést kért felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette, valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt.