Zsuzsanna
-2 °C
13 °C

Nem esélyes itt a Fidesz, nem is indul a választáson

2015.08.17. 13:22
Elkezdődött a kampány Angyalföldön, a Dagály strand környékén, ahol a helyi képviselő halála miatt kell időközi választást tartani szeptemberben. A körzet nem tükrözi az országos politikai viszonyokat: az MSZP a nagy esélyes, a baloldali összefogás külön indul, a Fidesz pedig nem is teszi a KDNP jelöltje mellé a logóját.

A Dagály strand környékén most nem csak a 2017-es vizes világbajnokság előkészítésén dolgozó daruk látványa rendhagyó. A környéket néhány napja megszállták az aláírásokat gyűjtő politikusok és a szórólapokat osztogató pártaktivisták.

Szeptember 20-án ugyanis időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak a XIII. kerületben az eddigi képviselő, az MSZP-s Bodorné Farkas Zsuzsánna halála miatt. Múlt hétfőn kezdődött és hétfő délután négyig tart az aláírásgyűjtés, amely alapján már láthatjuk, hogy az országos politikai viszonyokat távolról sem tükröző csatára készülhetünk.

Egész Angyalföldön, így ebben a körzetben is a szocialisták a toronymagas esélyesek.

Tóth József szocialista polgármester és csapata tavaly ősszel is olyan magasan megnyerte az összes szavazókört, mintha 1994-et írnánk, amikor kis túlzással a jelzőlámpát is megválasztották MSZP-s színekben. Pedig tavaly a komplett baloldali összefogás (Együtt–DK–PM–Moma) is összefogott Tóthék ellen.

Az MSZP már tesz a baloldali összefogásra

Ebben a körzetben Bodorné tavaly októberben 53 százalékkal nyert, a Fidesz 28, az Együtt–DK–PM–Moma 8 százalékot kapott. Az MSZP ezúttal is egy helyi civil egyesülettel, a Lokálpatrióták Egyesületével indul, és a helyi bolgár önkormányzat elnökét, Varga Zsanettet indítja. A jelöltnek már összegyűlt a szükséges aláírás sokszorosa, azokat is le is adták a választási irodánál – mondta az Indexnek Borszéki Gyula helyi MSZP-elnök.

Tavaly ősszel még nagy viták voltak abból, hogy a többi baloldali pártra szükségük van-e Tóthéknak. És mint kiderült, nincs. Így most már tárgyalások sem voltak a nagy baloldali összeborulásról. A DK és az Együtt ezúttal nem is indul, a PM viszont felvette a kesztyűt, és a Dagály fürdő megvédésével kampányol. Jelöltjük, Faragó Éva már összegyűjtötte az aláírásokat. 

A Fideszt ezúttal ne keressük

Érdekesebb, hogy mihez kezd a Fidesz a kormánypártnak nem igazán kedvező terepen. A párt igazán elegáns megoldást választott arra, hogy elkerülje a vereséget: nem indul a választáson.

A KDNP-re hárul a feladat, hogy megküzdjön a szocialistákkal. Tősér Sándor, a kerületben nemrég újjáalakult KDNP helyi elnöke indul. Harrach Tamás, a Fidesz helyi elnöke azt mondta, hogy a párt támogatja Tősért, kampányol is a jelölttel, a Fidesz logója azonban ezúttal nem szerepel a szavazólapon. (Ez nem egyedi eset, az augusztus 30-i tapolcai időközin független jelöltet támogat a párt, ott sem lesz a Fidesz a szavazólapon.)

A kérdésre, hogy a biztosnak tűnő vereség elkerülése miatt döntött-e így a párt most, Harrach azt mondta, hogy nem ijedősek. 

Együtt kampányolunk, csak a szavazólapon most nem lesz Fidesz-logó.

Az Index információja szerint azonban a dologhoz egy belső vita vezetett, egy másik jelölt is indult volna, ám végül Tősér lett a befutó. A Fidesz-logót viszont végül nem kapta meg. Harrach erre azt mondta, hogy a Fidesz helyi szervezete egyhangúlag támogatta Tősér indulását. A Fidesz pedig azért nem szerepel a szavazólapon, mert ez a pártok megegyezése szerint ez KDNP-s körzet, a KDNP jelöli a képviselőt - mondta Harrach. Tavaly októberben azért indult közös Fidesz-KDNP-s színekben az akkori jelölt, mert akkor a listaállításnál szükséges volt a közös jelölés.

Ők indulnának

A helyi választási iroda tájékoztatása szerint a következő szervezeteket vettek nyilvántartásba:

  • Magyar Liberális Párt (a születése óta a kerületben élő Sermer Ádám már összegyűjtötte és leadta az ajánlásokat)
  • Magyar Szocialista Párt, XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete (közösen indítanak jelöltet)
  • Párbeszéd Magyarországért Párt
  • Lehet Más a Politika
  • Magyar Munkáspárt (Barabás György rendhagyó szlogenje itt)
  • Jobbik Magyarországért Mozgalom
  • Kereszténydemokrata Néppárt

Augusztus 17-én délután négy óráig adhatják le az ajánlásokat (nem irdatlan sokat, 60 érvényes aláírást kell összegyűjteniük). A választókerületben 5937-en szavazhatnak szeptember 20-án.

Ki védi meg jobban a Dagályt?

Egy időközi választás a fővárosban jellemzően nem a helyi ügyekről, hanem a pártpolitikai szimpátiáról szól. A budapestiek ugyanis a nagyvárosi adottságok miatt kevésbé ismerik a képviselőjüket.

A pártszimpátiák mellett a helyiek a Dagály strand átalakításáról is véleményt mondhatnak. Az eddigiek alapján ugyanis egyértelmű, hogy a strand és a környék nagyszabású fejlesztése/a fürdő értelmetlen lédózerolása lesz a kampány vezető témája.

A Jobbik (jelöltje a 27 éves Magvasi Adrián), az LMP (jelöltje Pochanics Szilvia) és a PM máris a Dagály megvédésével igyekszik megnyerni a helyiek szimpátiáját. A PM aláírásgyűjtést is kezdett a Dagály „megmentéséért”, vagyis hogy ne zárják be a strandot augusztus végén.

Míg a KDNP az Orbán-kormány által itt indított fejlesztésekkel kampányol majd. Az MSZP nyilván igyekszik a helyi politikát és a helyi eredményeket előtérbe helyezni, a Dagály ellen kampányolni nem fognak, hiszen az alapkövet éppen Tóth József rakta le Orbán Viktorral. Érdemes lesz figyelni, hogy a Dagály felújítása miatti felfordulás mennyire változtatja meg a szavazási szimpátiát. Szeptember 20-án megtudjuk.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!