Bajnai rajongói újra szervezkednek Orbán ellen

Ismét összefogott néhány volt kormánytag és értelmiségi, aki korábban Bajnai Gordon visszatérését és Falus Ferenc felbukkanását is segítette. Bárándy Péter, Balázs Péter, Bitó László és Haris Éva most nem egy csodapolitikussal, hanem egy új vízióval akarja legyőzni a Fideszt, értesült az Index. Nevük is van már. A Kontroll csoport összeállt.

Nem különösebb szenzáció, ha néhány ellenzéki összeül hetente, hogy az Orbán-kormány leváltásáról, a Fidesszel szemben felmutatható alternatíváról beszélgessen. Valószínűleg több ilyen csoport is létezik, emellett az ellenzéki pártok is lázasan keresik az ellenszert Orbán Viktorral szemben (az MSZP csodafegyveréről itt olvashat).

Az Index most egy olyan társaság alakulásáról értesült, amely országosan ismert emberekből, értelmiségiekből és politikusokból áll, és többségük nem először dugja össze a fejét. Információnk szerint ismét összeállt és egyesíti erőit annak a csoportnak egy része, amely 2012-ben Bajnai Gordon visszatérését, illetve tavaly Falus Ferenc főpolgármester-jelölti színre lépését segítette, egyengette.

Néhány héttel ezelőtt megalakult a Kontroll csoport.

A Kontroll Csoport a 80-as évek magyar underground zenekara volt, amely rendszerellenes számaival lett egy csapásra népszerű. Bár a 2015-ös Kontroll csoport is rendszerellenes, azonban nem zenészekből áll. Sokkal inkább a politikában mozgó szakértőkből és volt kormánytagokból. 

Lássuk a Kontroll csoport tagjait, akikről tudunk:

  • Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter (Medgyessy-kormány)
  • Balázs Péter, volt külügyminiszter (Bajnai-kormány)
  • Raskó György,  a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára (Antall-kormány), volt MDF-es képviselő
  • Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár (Gyurcsány-kormány), volt MDF-es képviselő
  • Tömpe István, volt pénzügyminiszter-helyettes, az ÁVÜ első igazgatója, volt MÁV-elnök
  • Daróczi Gábor, oktatáskutató, az Oktatási Minisztérium miniszteri biztosa (Gyurcsány-kormány)

A Kontroll csoportot segíti még a legendás szalonjairól is híres Bitó László, író, Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank egykori igazgatója, illetve Haris Éva, az MSZP egykori választmányi elnökhelyettese, a Bajnai-féle Haza és Haladás alapítója.

Bajnai, aztán Falus, aztán?

A névsorból látszik, hogy a társaságból többen nem először fognak össze. A csapat nagy része támogatta például Bajnai Gordon visszatérését a politikába. Bárándy Péter, Balázs Péter, Haris Éva, Bitó László hivatalosan is a Haza és Haladás Egyesület alapítói voltak. A mostani szerveződésnek viszont nincs köze a Haza és Haladáshoz. 

Ugyanez a csapat szorgalmazta tavaly, hogy hosszas huzavona után Falus Ferenc legyen a baloldal főpolgármester-jelöltje. A Kontroll csoport szervezője nem is más lett, mint Papp Edit, az Erste Bank korábbi vezérigazgatója, aki Falus Ferenc kampányfőnöke volt egészen addig, ameddig Falus Ferenc ugyebár vissza nem lépett

Papp Edit megerősítette az Indexnek, hogy a csapat hetente találkozik, „szakmai, illetve értékvitát folytat” a jövőbeni lehetőségekről. 

Egy víziót szeretnénk bemutatni Magyarországról. 

Papp szerint nem a hatalomszerzés a cél, hanem a közös ügyek rendezése. Nem miniszterelnök-jelöltet keresnek vagy építenek, szakpolitikai alternatívákat akarnak bemutatni. Papp azt mondta, nem szabad baloldaliként elkönyvelni a Kontroll csoportot, ugyanis jobboldali és liberális szakértők is segítik a munkát, volt MDF-esek is a tagjai, akik nem is tartják magukat baloldalinak. Egy 8-10 fős mag gyűlik össze hetente, de emellett tucatnyi emberrel konzultálnak szakpolitikai kérdésekben.

A Kontroll csoport egyelőre munkanév, közösen találták ki, de nem biztos, hogy ezen a néven jönnek elő késő ősszel. Még nincs olyan állapotban a kezdeményezés, hogy közleményt adjanak ki róla. Papp Edit nem is tudta megmondani, mikor jelentik be hivatalosan a csoport megalakulását, de nem szeretnék elsietni, "majd akkor, ha be tudjuk mutatni a szakmai anyagainkat".

A Kontroll csoport a baloldali pártoktól függetlenül alakult és működik. Eddig valóban olyan titokban tanácskoztak, hogy az általunk megkérdezett baloldali pártvezetők sem tudtak a csoport létezéséről és terveiről. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
A magyar vitorlázók minden díjat vittek a repülőhollandi-vébén

A vébécím mellé az Ezüst Sombrero is a Majthényi-Domokos párosé lett.

tegnap, 08:40

  • Állás
239 400 forint volt az átlagos nettó fizetés decemberben

10 százalékkal nőttek a bérek átlagosan.

tegnap, 09:23

  • In English
Putin's bank moves to Budapest, receives all conceivable privileges and immunities

The Moscow-based International Investment Bank is moving to Budapest, and there are a number of alarming details.

február 20., 17:49

  • Belföld
Orvoshiány miatt ideiglenesen bezár a Péterfy Kórház érsebészete

Másik kórházak veszik át ezt a feladatot.

február 20., 15:56

  • Eurologus
A magyar média 69 százaléka kormánykritikus – mondta a Fidesz Brüsszelben

A magyarországi média függetlensége volt a téma az Európai Parlamentben.

február 20., 18:39