Ferenc
11 °C
30 °C

Mégis van még probléma az áramszolgáltatással Budapesten

2015.08.19. 18:43

Szerda estére mindegyik budapesti fogyasztónál helyreállították a szakemberek a hétfő esti vihar okozta részleges vagy teljes áramszolgáltatás-kimaradást, közölte hat óra után nem sokkal a katasztrófavédelem. Azt írják, hogy az ideiglenes áramkimaradás a fővárosban mintegy 46 ezer fogyasztót érintett.

A hétfői óriásvihar miatt sok helyen másfél napig nem volt áram, és még szerdán is bizonytalan volt, meddig kell kibírni így. A legnagyobbat a VI. és a VII. kerületiek szívták, de az V., VIII. és XIII. kerületben is akadtak ilyen szerencsétlen részek. Boross Norbert, az Elmű szóvivője az Indexnek azt mondta, hogy azok, akiknél 24 óránál tovább szünetel a szolgáltatás, 5000 forintos kártérítést kapnak.

Van, aki még mindig sötétben ül?


Első kézből tudja, hogy nem stimmel a katasztrófavédelem örömhíre, és mégsincs mindenhol áram Budapesten? Írja meg a tema+vihar@mail.index.hu-ra, hol, melyik környéken, melyik utcában kell villany nélkül várni a szerda estét is!

Felhívásunkra már több olvasónk is jelezte, hogy a helyreállásról szóló közlemény kiadása után is vannak még mindig helyek, ahol nem működik az áramszolgáltatás. Kaptunk jelzést a Múzeum körútról és a Múzeum utcából, a VII. kerületi Kertész utcából, az Erzsébet körútról, a Hársfa utcából, az István utcából és a Dob utcából, a zuglói Ond vezér utcából.

Többen azt írták: az áramszünet a hétfői vihar óta folyamatos, és arra is érkezett panasz, hogy az Elműtől nem kapnak megfelelő tájékoztatást.

A Kertészt utca egyik házában este fél tíz előtt valamivel, 51 sötétben töltött óra után jött vissza az áram, de volt, ahol még szerda késő este is sötétben voltak a lakók.