A magyar kerítés Horvátországba tereli a menekülteket

2015.08.20. 23:53

Horvátország fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be Szerbiával közös határán, mert a magyar határkerítés megépítése Horvátország felé terelheti a migránsokat - jelentette be Ranko Ostojic belügyminiszter csütörtökön, a Nova TV esti híradójának adott interjújában. 

A belügyminiszter arra az incidensre is utalt, hogy minap egy nagyobb migráns csoport megrohamozta a szerb-magyar határt, és a szerb rendőrségnek be kellett avatkoznia. Kiemelte, hogy ha érkeznek menekültek, nem fognak a parkokban aludni, mint ahogy azt a szomszédos államban látni lehet. A miniszter utalt rá, hogy Horvátország és Szerbia között létezik egy szerződés, amely szerint Horvátország visszaküldheti az illegális határsértőket abba az országba, amelyből jöttek.

A horvát belügyminisztérium adatai szerint 2014-ben 516 illegális határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, idén, az év első hét hónapjában pedig 118-at, ami 77 százalékos csökkenést jelent. A horvát kormány júliusban úgy döntött, hogy két éven belül 550 menekültet fogad be, hogy a többi tagországgal együtt könnyítsen a Görögországra és Olaszországra nehezedő, jelentős migrációs nyomáson.

Bár Horvátország két éve EU-tag, továbbra sem célállomás a bevándorlók számára. Az utóbbi tíz évben 5000 ember kért menekültstátust, és közülük mindössze 150-en kapták meg.