Emánuel
3 °C
11 °C

Égő fáklyát dobott az autóra, aztán megütötte a rendőrt a HVIM-vezető

2015.08.26. 09:22

Augusztus végén lezárulhat az a nyomozás, aminek a gyanúsítottja Incze Béla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke - tudta meg az Index. Incze ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Incze ügye eddig nem kapott különösebb nyilvánosságot, pedig amikor az eset történt, Incze a Jobbik-frakció egyik asszisztenseként dolgozott, tehát a párt parlamenti frakciója alkalmazta. A férfit azzal gyanúsítják, hogy tavaly szeptember 26-án hajnalban egy budapesti étterem előtt égő magnézium fáklyát dobott egy autóra, amit egy rendőr főtörzsőrmester vezetett. A rendőr megállt, kiszállt a kocsiból, szolgálatba helyezte magát, de Incze ellenszegült és ököllel megütötte a főtörzsőrmestert, majd a barátaival együtt elhagyta a helyszínt.

Az Index úgy tudja, hogy a HVIM-alelnök és barátai egy legénybúcsúban voltak a Tabánnál, ahol a balhé történt. Ráadásul az esetnek a HVIM három vezetőségi tagja is szemtanúja volt, bár információnk szerint vallomásaikban azt állították, nem ismerik Inczét. Amikor az ügyészségnél rákérdeztünk a büntetőeljárásra, ott azt közölték, hogy nyomozóknak több hónapig tartó adatgyűjtés után sikerült azonosítania Inczét, akit az ügyben már gyanúsítottként ki is hallgattak.

Incze az előző parlamenti ciklusban a  Zagyva Gyula asszisztense volt, majd amikor Zagyva mandátuma megszűnt, a Jobbik-frakció asszisztense lett. A Jobbik sajtóosztálya az Index megkeresésére közölte: amikor a értesültek arról, milyen büntetőeljárás folyik Inczével szemben, akkor a szerződését - Vona Gábor frakcióvezető kezdeményezésére - megszüntették.  "Az ártatlanság vélelme természetesen őt is megilleti, de a Jobbik frakciója nem kívánta úgy alkalmazni, hogy nem tisztázta még magát a vádak alól. Így jelenleg már a parlamenti frakciónk alkalmazásában sem áll" - közölte a Jobbik.

A HVIM-et a 2006-os tévéostrommal elhíresült Toroczkai László alapította, jelenlegi elnöke pedig Zagyva György Gyula, a Jobbik volt parlamenti képviselője. A szervezetet tavaly  38 millió forinttal támogatta  a Jobbik pártalapítványa.

A HVIM körül nem ez az első botrány. Nemrég a HVIM makói elnökét, T. Csabát kapták lopáson, bár ő nem először került szembe a törvénnyel, korábban két év felfüggesztett börtönt kapott, amiért egy kocsmánál ittasan kötekedni kezdett a rendőrökkel.

De van lejjebb is. A Jobbik egyik korábbi parlamenti képviselőjelöltjét, Vas Zoltánt pedig azzal gyanúsítják, hogy egy komplett kamionszállítmányt lenyúlt, bűnszervezetben. (Vas gárdistavezető volt korábban.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!