Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A most vagy soha helyzettől válik minden dermesztővé

2015-08-27T074146Z 191558722 GF10000184033 RTRMADP 3 EUROPE-MIGR
2015.08.28. 13:26

Pár perc az egész, vagy annyi se. Nem jelent igazi fennakadást a menekülteknek a kerítés, kivéve akkor, ha beleakad a ruhájuk vagy a hajuk. Csak azt kell kivárniuk, hogy a járőröző rendőrök arrébb menjenek, és már bújnak is. Aztán futás be az erdőbe, ahol már várják őket a többiek.

Tegnap megakadt a szemem egy fotón, amin lánya haját próbálja kiszabadítani a szögesdrótból egy anya, miközben a másik kezében a csecsemőjét tartja, és a család épp a magyar határon emelt kerítés alatt próbál átbújni. Ilyen drámai jeleneteket eddig csak a szíriai-török határról készült fotókon lehetett látni, ahol a háború közvetlen veszélye elől próbálnak Törökországba jutni a kétségbeesett menekültek. Megkértem Szabó Bernadettet, a Reuters fotósát, aki a képet csinálta, hogy meséljen pár szót a fotó körülményeiről.

„Reggel hatkor mentünk ki a határra Röszkénél egy csapat fotóssal. Azért mozogtunk többen együtt, mert nagyon szűk az a határszakasz, ahol dolgozni tudunk. A menekültek többsége kitaposott útvonalon próbál átjutni, így lehet legjobb eséllyel képeket készíteni róluk.

Aznap jó darabig nem történt semmi, azt leszámítva, hogy a síneken folyamatosan láttunk Szerbia felől érkező menekülteket. Mi elindultunk a kerítés mentén, ami merőlegesen fut a sínekkel, és figyeltünk. Figyeltek minket a menekültek is a szerb oldalról, akik a közeli nádasban bujkálva csak arra vártak, hogy a rendőrök arrébb menjenek. Őket meg a rendőrök figyelték egy darabig, majd odébb álltak. Mindenki figyelt mindenkit, és a másikra várt, hogy lépjen. Jó kis türelemjáték lenne más körülmények között, de hát, egy cseppet sem az. 

Közben a magyar oldalról folyamatosan hallani a már átjutott emberek mocorgását a közeli erdősávból. A képen látható családot is várták már ideát: egy kisgyerek jött ki az erdőből, megállt az erdő szélén és integetett nekik, majd eltűnt a fák között.

Fotó: Szabó Bernadett / Reuters

Az egész olyan volt, mint egy filmjelenet. A család néhány perccel később megindult a kerítés felé, miközben mindenki a rendőröket fürkészte riadt arccal. Sáros lábbal, csúszós cipővel, kapkodva próbáltak átjutni, látszott rajtuk, hogy pontosan tudják, hogy nincs sok idejük. Ettől a most vagy soha helyzettől válik minden dermesztővé, ami kívülállóként szemlélve is szívszorító.

A várakozás a legdurvább. Ma reggel (augusztus 28-án, pénteken beszéltünk) két órán keresztül figyeltünk egy szíriai családot, akik nem mertek elindulni. Apa és anya két gyerekkel, a bokorban gubbasztanak órák óta, és várják, hogy a rendőrök elmenjenek. Nem messze tőlük vártuk mi is egy másik fotóssal, hogy történjen valami. Tíz óra körül elindultak, át is jutottak a kerítésen, de a rendőrök rögtön kiszúrták őket. Leteperték a férfit, aki ordított ugyan, de nem lépett fel agresszíven - látszott rajta, hogy a gyerekeit félti. A gyerekek is üvöltöttek mellette, nem értették, hogy mi történik velük.

Ezután a jelenet után egy kis időre mindketten letettük a kamerát.

Fotó: Szabó Bernadett / Reuters

Könnyű lenne ránk sütni, hogy a gonosz fotós csak áll és nézi ezt az egészet, de ez nem ilyen egyszerű. Minden nagyon gyorsan történik ilyenkor. Beleszólni nem lehet a dolgukba, segíteni sem lehet igazán őket. Nem vághatom át a kerítést, és ha előttem van a gép, akkor nincs sírás, de ettől még a kamera mögött az embernek ugyanúgy vannak érzelmei, amiket nem lehet csak úgy lezárni, amíg a képek készülnek. Nálam mindig van több palack víz és pár doboz keksz, ha kimegyek a határra. Mindig akad, akinek jól jön a legapróbb segítség is.

A menekültek többsége viszont átbújik a kerítésen és már el is tűnik az erdőben. Így tett ez a család is, miután kiszabadították egymást a drótok közül. Tovább már nem követtük őket, nem tudom mi lett velük.”

Fotó: Szabó Bernadett / Reuters