Tüntetők mentek az Emmi épülete elé

2015.09.01. 15:38 Módosítva: 2015.09.01. 16:18

Tüntető diákok és oktatók gyülekeztek az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületénél, ahol a felsőoktatási államtitkárság bejelentését várták az egyetemek átalakításáról, írta az Eduline. M. Szilágyi Kinga, a tájépítészeti kar dékánja azt mondta: minden egyetemi átszervezés súlyos visszaesést jelent az oktatási programokban, a hallgatók pedig ragaszkodnak a corvinusos diplomához. Tudósítónk délután négykor már senkit sem látott a minisztérium épületénél.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár ma délután jelentette be, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusán működő Kertészettudományi-, Élelmiszer-tudományi- és Tájépítészeti Kart a gödöllői központú Szent István Egyetemhez (SZIE) akarják csatolni.

A karok vezetői már korábban bejelentették, hogy nem értenek egyet az átalakítással és akár az utcán is tüntetni fognak ellene. 

A budai karok attól tartanak, hogy a SZIE részeként rosszabb helyzetbe kerülnek. Ezek a karok 2000 és 2003 között egyszer már a SZIE részeként működtek, de a dolog akkor sem működött. Szerintük ráadásul a SZIE gazdálkodása megroppan attól, hogy a sok pénzt hozó állatorvostudományi kar kiválik és önállósodik. Attól is tartanak, hogy a SZIE szenátusán belül nem kapnak majd elég támogatást a kar elképzelései.

A Corvinus által kidolgozott javaslat az volt, hogy a budai karok maradjanak az intézmény kebelén belül, de fűzzék szorosabbra az együttműködést a SZIE-vel. Palkovics László szerint az integráció a Corvinus pesti karaival nem működött, és  amostani szervezeti keretek között a SZIE-vel sem várható szerves együttműködés. A kertészetis karok SZIE-hez csatolásával azonban erősíteni tudnák a közép-magyarországi agrárcentrummá váló Szent István Egyetemet. Ugyan a budai karok 50 kilométerre vannak Gödöllőtől, a hallgatóknak nem kell majd utazniuk. Az oktatóknak viszont igen. A Villányi úti campus megmarad, felújítást is terveznek, sőt Thököly útról oda szeretnék költöztetni a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karát is.

Palkovics szerint a csatlakozás mellett szól, hogy jelenleg nincs élelmiszertudományi képzés a SZIE-n, pedig nagy szükség lenne rá. A budai élelmiszer-tudományi képzésnek pedig hiányzik a műszaki háttere, ez viszont Gödöllőn megvan. A kertészettudományi kar a gödöllői zöldségtermesztő intézettel fűzheti szorosabbra a kapcsolatokat. A tájépítészeti kar pedig a szarvasi arborétum révén közös projektekbe kezdhet a SZIE ottani képzéseivel. Így sikeresebbek lehetnek a pályázatok elnyerésekor is, mondta az Indexnek a felsőoktatási államtitkár.