Hülye lett volna elmenni a tárgyalásra a tetten ért embercsempész

2015.09.08. 10:21

Kedd délelőtt gyorsított eljárásban tárgyalta volna a szegedi bíróság egy embercsempész ügyét. Azért csak tárgyalta volna, mert a férfi egyszerűen nem jött el a tárgyalásra. A gyorsított eljárást akkor alkalmazzák, ha egyszerű ügyről van szó. Azaz a gyanúsítottat a hatóság tetten érte, vagy az ellene szóló bizonyítékok egyértelműek.

Ma egy olyan férfi ügyét tárgyalták volna, akit tudomásunk szerint nemrég tetten értek. Csakhogy nem vették őrizetbe. Az egyébként Ausztriában élő gyanúsított állítólag együttműködő volt, ezért elengedték, szabadlábon védekezhetett, de ahogy a mai nap kiderült: hülye lett volna visszatérni Magyarországra, miután tudatták vele, hogy akár 3-4 év börtön is várhat rá. A mai tárgyaláson ezért csak az ügyész, a tolmács és a vádlott kirendelt védője jelent meg, lényegében feleslegesen. Bár nem ez a gyakori, bizony előfordul, hogy hiába érik tetten a külföldi csempészt, a tárgyalásra már nem megy el.

A szegedi biróságon egyébként 2-3 naponta vannak olyan gyorsitott eljárások, ahol embercsempészeket itélnek el. A legtöbbször szerbek a vádlottak, de mivel őket rendszerint őrizetbe is veszik, ezért ők meg is jelennek a tárgyaláson. 

Ha érdekli, hogy az alvilág hogyan gazdagszik meg a menekülteken, olvassa el az erről szóló cikkünket.