Garázdaság miatt nyomoznak a menekültrugdosó operatőrnő ügyében

2015.09.10. 14:18

A Szegedi Járási Ügyészség csütörtökön garázdaság vétsége gyanúja miatt nyomozni kezdett az időközben világhíressé vált menekültrugdosó operatőrnő ügyében. A nyomozás során a rendőrség vizsgálja azt is, hogy a garázdaságnál súlyosabb bűncselekmény történt-e, derül ki a Csongrád Megyei Főügyészség közleményéből.

László Petrát, az N1 TV operatőrét az eset után azonnal kirúgták, bocsánatot azóta sem kért.

Garázdaságért alapesetben a Btk. szerint legfeljebb két év börtönbüntetés járhat, súlyosabb esetben bűncselekménynek is számíthat, és akár öt év is járhat érte.  A közleményben említett súlyosabb bűncselekmény pedig a Helsinki Bizottság korábbi közleménye alapján valószínűleg közösség tagja elleni erőszak lehet. Ez ebben az esetben 1-7,5 év közötti szabadságvesztéssel büntetendő.