Marshal B, a menekült rapper, aki orvos szeretne lenni Németországban

2015.09.10. 11:04
10 éves kora óta mindene a rap, a hiphop marsallja szeretne lenni az a szír fiatal, aki Röszkén tartott bemutatót az embercsempészek által megszállt benzinkút parkolója mellett. Alig várja, hogy Németországban megfürödhessen és két napig alhasson. Azt mondta, hiába fáradt, nagyon izgatott, hogy már majdnem odaért.

Röszkén, a benzinkútnál találkoztam vele, pár méterre a parkolótól, ahol nyíltan seftelnek a szerb embercsempészek, fejenként akár 250 eurót leakasztva egy pesti fuvarért. A szír fiatal azt mondta, fél tőlük, szerinte ugyanolyan maffia, mint a törökök, akik Görögországba szállították egy hajóval, aminek egyébként a motorja a vízbe esett útközben. A török hatóságok majdnem elkapták őket, végül azért engedték továbbmenni a csoportot, mert megmutatták a határőröknek, hogy sok kisgyerekes anya van köztük.

Rapper // Röszke

Marshal B 10 éves kora óta a rap megszállottja, amerikaias akcentusát is a számokból tanulta (sokkal jobban beszél egyébként angolul, mint a legtöbb érkező menekült, spanyolul is tud alapszinten, de még koreaiul is megtanult pár szót, amikor Isztambulban dolgozott). A rögtönzött szöveg magyarul nagyjából: Ha valaki megvilágosodik, és beszél a rossz dolgokról, / süket fülekre talál, mintha egy vicc lenne az egész. / Eltévedtél menny és pokol között, / a mennyország szép hazugság, / a pokol az egyenlőtlenség, a fény keresése az alagút végén. / Nem tudom, mit mondjak még, de azt hiszem, átment az üzenet.

Az anyja még mindig Törökországban van, neki egyébként csak Görögországból szólt vissza, hogy útra kelt, mert nagyon féltette volna az átkeléstől. Magyarországról minél hamarabb tovább akar utazni, hogy Németországban egy rokonához csatlakozva új életet kezdjen. Azt reméli, családegyesítéssel anyja hat hónap múlva tud csatlakozni hozzájuk. Marshal B eredetileg orvos szeretett volna lenni, de mint mondta, „szétbombázták a terveit, mint az országot”. Gyógytornásznak tanult, és dolgozott is Szíriában egy kórházban. Az álmát nem adta fel, talán Európában sikerül megvalósítani. A művésznevét azért választotta, mert a „hiphop hadseregének marsallja" szeretne lenni, nem mellesleg azt is szereti a rapben, hogy könnyű vele csajozni.

Elmesélte, hogy kilenc napja erdőkben-parkokban alszik, alig várja, hogy forró vízben kényelmesen megfürödhessen, egy nagyot egyen, és utána két napig alhasson. Az elmúlt napok hideg éjszakáit kezdi nehezen viselni, mint mondta, alig tudnak pár órát aludni a hideg miatt – ő egyelőre bírja, de mint mondta, fiatal férfiként bírnia is kell, de kisgyerekes anyák, öregek és betegek is vannak köztük.

De hiába a fáradtság, nagyon izgatott vagyok, hogy már majdnem odaértem

– mondta.