Se a percre nem pihenő tolmácsok ismerős beszéde, se a bírók empátiája nem tud enyhíteni azon, milyen idegenül és elveszetten ücsörögnek a Szegedi Járásbíróság folyosóin és termeiben, sárfoltos nadrágjukban az elsők közt bíróság elé állított migránsok, azok a többnyire sovány és nagyon fiatal férfiak, akik akkor másztak át a szerb határ drótakadályán, amikor az már börtönnel fenyegetett bűncselekménynek számított Magyarországon. Ahány bíró, annyi stílus, de a váz mindig ugyanaz: az ügyész nem keménykedik, a vádlott beismer, a védő ha próbálkozik is, hiába. Nem válik be a végszükséggel érvelés sem, a bírák szerint a mi határunkon már nincs veszély, a jog nem tudása pedig senkit nem mentesít a felelősség alól.

Rovataink a Facebookon