Tekla
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Bilincs, víz, sírás: zakatol az ítéletgyár Szegeden

2015.09.18. 07:45
Se a percre nem pihenő tolmácsok ismerős beszéde, se a bírók empátiája nem tud enyhíteni azon, milyen idegenül és elveszetten ücsörögnek a Szegedi Járásbíróság folyosóin és termeiben, sárfoltos nadrágjukban az elsők közt bíróság elé állított migránsok, azok a többnyire sovány és nagyon fiatal férfiak, akik akkor másztak át a szerb határ drótakadályán, amikor az már börtönnel fenyegetett bűncselekménynek számított Magyarországon. Ahány bíró, annyi stílus, de a váz mindig ugyanaz: az ügyész nem keménykedik, a vádlott beismer, a védő ha próbálkozik is, hiába. Nem válik be a végszükséggel érvelés sem, a bírák szerint a mi határunkon már nincs veszély, a jog nem tudása pedig senkit nem mentesít a felelősség alól.

„Hagyjatok békén, százszor megmondtam már, nem akarom, hogy fölvegyetek!” – hat különböző végigült tárgyalás után még mindig ez a jelenet az, ami állandóan az eszembe jut, amikor az a kérdés, milyen most kerítésmászáson kapott és ezzel bűnözővé vált migránsnak lenni Magyarországon. Az az iraki fiú fakadt ki így angolul a Szegedi Járásbíróság folyosóján az őt körbefogó újságírók ellen, aki elsőként kapta meg a jogerős ítéletet a csak kedd óta létező bűncselekményért, a határzár tiltott átlépéséért. Szerda délután fél háromkor.

Technikailag egy sor dologban döntési helyzetben vannak a bíróságon a megfogott migránsok, akik egyszerre a vádlott szerepében találják magukat. Eldönthetik, megfelel-e nekik a melléjük állított tolmács. Akarnak-e vallomást tenni. Hozzájárulnak-e ahhoz, hogy lefényképezzék őket. Akarnak-e kérdezni, vagy észrevételeket mondani. Indítványokat tenni. Megszólalni az utolsó szó jogán. Fellebbezni a kirendelt ügyvéd tiszteletdíjáról szóló döntés ellen. Fellebbezni maga az ítélet ellen. Akarják-e az anyanyelvükön írásban is megkapni az ítéletet. 

Mégis, a bíróságon töltött másfél nap után igazából sodródónak és eszköztelennek látszanak ezek az emberek, akik több ezer kilométer megtétele után fennakadtak a magyar rendszeren, és úgy harminc óra leforgása alatt lepörög ellenük egy idegen ország idegen szisztémájú büntetőeljárása egy ismeretlen, a nyelvüket nem beszélő védővel az oldalukon, a magyarul leírt vádat a tárgyalóterem előtt, az utolsó percekben fordítja le nekik sebtében a tolmács, és közben nekik az egyetlen céljuk, hogy minél előbb kivergődjenek innen, és folytathassák az útjukat nyugat felé. Nem meglepő, hogy az iraki fiú kiborult, amikor a folyosón dolgozó kamerások nem törődtek a kérésével.

Gumikesztyű, karszalag 

A menekültekre a rendőrségen bilincset adnak, és papír csuklószalagot számmal. Abban a ruhában jönnek, amiben elfogták őket, van, akinél ez elegánsabb kockás ing, sárfoltos drapp nadrág, másnál kapucnis pulóver, farmering vagy póló. Láttam egy férfit végig klaffogni a folyosón: biztonsági okokból kivetethették a fűzőt a sportcipőjéből.

Az első elfogottak szinte mindegyike férfi, sovány és nagyon fiatal, épphogy felnőtt. A bírák egyik első dolga szokott lenni, hogy megkérik a kísérő rendőrt, vegye le a bilincset. A rendőrök néha gumikesztyűt és orvosi maszkot viselnek.

A tárgyalások alapforgatókönyve: tisztázzák, hogy a vádlott érti-e a tolmácsot, aztán az ügyész felolvassa a vádat (ebben az eljárásban vádfeljegyzésnek, nem vádiratnak hívják), jön a vádlott kikérdezése, a nyomozóknak tett vallomásának a felolvasása, az elfogásról írt rendőri jelentés, a vádbeszéd, a védőbeszéd, az utolsó szó, rövid szünet és végül az ítélet. A hat tárgyalás leggyorsabbikán 27 perc alatt végigpörgették az egészet. A leglassabb 113 percig tartott.

Sima ügyek

Hogy nem húzódnak sokkal tovább a tárgyalások, azt részben az okozza, hogy a határzár tiltott átlépésének bizonyításával nincs sok nyűg. Ott van a rendőrök jelentése és a vádlott beismerő vallomása, és ez elég is. A gyors bíróság elé állításnak éppen az az egyik feltétele, hogy legyen vagy beismerő vallomás vagy tettenérés. Keddhez, az új Btk.-paragrafusok életbe lépéséhez képest ilyen hamar eleve csak azok jutnak el idáig, a bíróságig, akiknél ezek legalább egyike megvolt.

Akiket én láttam, azok mind beismerték, hogy átbújtak a kerítésen: néhányan egy valaki más által korábban, ollóval kivágott lyukon keresztül, néhányan pedig átkúsztak a gyoda alatt, miközben mások felemelték nekik.

Az ügyészeknek igazán nem volt se túl nehéz, se túl sok dolguk. A tolmács sebességétől függően 2-3 perc alatt lementek a vádbeszédek, és ebben még az is benne volt, hogy maguk is összeszedték az enyhítő körülményeket, vagy legalább párat belőlük, ki többet, ki kevesebbet: büntetlen előélet, beismerés, megbánás. Súlyosító körülményt egy ügyész se talált. Bár a határzár illegális átlépése akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, börtönt senki nem kért a migránsokra, kiutasítás indítványozásával beérte mindeni.

Nem egyformán küzdenek az ügyvédek

A kirendelt védők a rendőrségi kihallgatáson egyszer találkoztak már a védenceikkel a tárgyalások előtt. Ahogy telnek a napok, biztos egyre többen lesznek a rutinosak. Már ebből a korai hat ügyből is volt kettő olyan, amit ugyanaz az ügyvéd vitt. Alapvetően kétféle dologgal érveltek a védőbeszédekben külön-külön vagy kombinálva. Vagy azzal, hogy nem büntethető az, aki végszükségben, veszély elől menekülve cselekszik, vagy pedig azzal, hogy védencük nem tudta, hogy bűncselekményt követ el. Felmentést, vagy ha ez nem megy, a lehető legenyhébb ítéletet kérték. Emlékeztették a bírókat, milyen együttműködőek a vádlottak, és milyen körülmények között tették, amit tettek. 

Nem egyforma erővel próbáltak küzdeni a védenceikért. Egy felmentő ítélet nyilván látványos siker lett volna, de  mintha senki nem hitt volna abban, hogy ez elérhető. Volt viszont, aki törődött annyira a neki jutott pakisztánival, hogy amikor a férfi a tárgyalás elején, láthatóan nem teljesen átlátva a helyzetet ráhagyta volna a sajtóra, hogy fotózza csak, amíg a képe nem jelenik meg Pakisztánban, ő külön felkelt, odament hozzá, és meggyőzte arról: az internet miatt az a biztos, ha kategorikus nemet mond a fotókra. Ez feltűnő volt: gyakoribb rájuk hagyni, hogy ráhagyják.

A fordítást senki sem kéri

Például azt, hogy mindegyik vádlott nemmel válaszolt, amikor a tárgyalás legvégén megkérdezték tőlük, szeretnék-e írásban megkapni az anyanyelvükön az ítéletet. A büntetőeljárásokban ez egyébként automatizmus, csak a migránsok ügyében hozott a parlament egy olyan speciális, jogvédők által bírált módosítást, amely szerint a kötelező írásbeli fordítást előíró passzus az ő esetükben nem alkalmazható. Az uniós jog szempontjából is aggályos helyzet feloldására most a szegedi bíróságon azt a megoldást alkalmazzák, hogy mindenkit egyesével megkérdeznek, lemond-e a fordításhoz való jogáról. Volt olyan bíró, aki így vezette fel a kérdést: „bár formalitás...”

Fotó: Bődey János / Index

Az írásos fordítás elmaradásával spórolni tud az állam, az anyanyelvhasználat jogából adódó költségeket ugyanis akkor sem a vádlottnak kell viselnie, ha bűnösnek találják. A tolmácsot is az állam fizeti. Ezekben az eljárásokban néhány tízezer forintnyi tolmácsköltség jött össze ügyenként. A hat eset közül a legtöbb, amennyit az állam egy ügyre költött, 81 ezer forint volt. Az ügyvédek díját (megkezdett óránként 5000 forintot) a migránsoknak kéne fizetniük az ítéletek szerint, de mikor ezt kihirdették, háromszor is elhangzott: „nincs pénzem”. „A végrehajthatóság másik kérdés” – dünnyögte az egyik bíró.

Nem jöttek volna erre, ha tudják

Nagyon változó, milyen anyagi helyzetből jöttek az emberek, akik balszerencséjükre pont szeptember 15-én másztak át a határkerítésen. A legelső elítélt, a vádbeszédet könnyek közt hallgató fiú bagdadi diák volt, az egyetemén dolgozott. Két testvérét meggyilkolták odahaza, bátyjával együtt jöttek, együtt fogták el őket. Ő például nem volt nagyon szegény: repülővel indult el Törökországba. Onnan hajóval folytatta az útját Görögországba, aztán jött vonat, taxi, Belgrádtól már gyalog ment a magyar határig. Finnországba szerettek volna eljutni, egy testvérük már ott van.

Nem tudta megmondani, miért a kerítésen jött át, miért nem a kijelölt helyen. „Láttunk a kerítésen egy lyukat, és azon simán átjöttünk” – mondta, és bizonygatta: tisztelik a magyar törvényeket, ha tudták volna, hogy létezik ilyen, nem erre jöttek volna.

Mind a hat vádlott ezt állította: nem tudták, hogy bűncselekményt követnek el. Kettejüknek viszont külön helyesbíttetni kellett ezen a ponton a rendőrségen felvett, a bíróságon felolvasott vallomásukat. A korábbi jegyzőkönyvbe ugyanis az került, mintha határozott igennel válaszoltak volna a kérdésre, tudták-e. Az ellentmondás oka a tárgyaláson nem derült ki.

Akárhogy is, a bírákat nem győzték meg ezzel. Újra és újra elhangzott az ítéletek indoklásában:

a törvény nem tudása nem mentesít a betartás kötelezettsége alól.

Nem mintha a nem tudást egyébként elhitték volna a bírák. 

Üzenet a 4 méteres kerítés

A bűnösség leghosszabb, a migrációs helyzetet is magyarázó indoklását Kemenes Krisztián, a sírdogáló iraki fiú bírája adta. Mivel az övé volt a legelső ítélet, a teremben emiatt bent lévő Reuters-, BBC-, al-Dzsazíra-stáb is hallhatta ezt. Szerinte egy 4 méteres szögesdrót láttán mindenki tudhatja, hogy az azért van ott, mert ott nem szabad átmenni, ezt nem kell kitáblázni, ehhez nem kell szórólapozni. Üzenete van annak, hogy a magyar állam felhúzott egy ilyen komoly határzárat, és ez az üzenet az, hogy nem tilos bejönni Magyarországra, de el kell fogadni a jogszabályainkat, folytatta.

Közben azért elmondta azt is, hogy a fiú története nagyon szomorú, és sajnálja, hogy a 21. században ilyen megtörténhet a világon. De szerinte ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a tömegben érkező bevándorlók tömegesen nem akarják betartani a jogszabályainkat, ezért a magyar állam rákényszerült arra, hogy első ránézésre kemény intézkedéseket hozzon. 

„Bármi történik velünk, a szüleink is szerintem belehalnának.

Európa az emberségéről híres, ezt vegyék figyelembe

– kérte az iraki fiú. A kiutasítás ideje 1 és 10 év közt mozoghat. Ő a törvényi minimumot kapta.

Az első ítéletek többsége ugyanígy 1 évre szóló kiutasítás volt Magyarország területéről, de elvétve akadt egy-egy 2 éves ítélet is. Úgy néz ki, ez leginkább szerencse kérdése: akár egyazon csoportból, ugyanakkor, ugyanott, ugyanúgy elfogott emberek közül valakit 1, valakit 2 évre utasítottak ki. 

Kemeneséhez hasonló érvek hangzottak el a többi bírótól is. Az egyik kicsivel súlyosabb büntetést, 2 éves kiutasítást adó bíró kitért arra, hogy Magyarországot az unió felé is kötelezettség terheli a határ védelmére. Volt, aki számon kérte a vádlottján: arra tesz kísérletet, hogy az Európai Unióban tartózkodjon, és ezt egy bűncselekménnyel kezdi? De közben volt, aki külön szólt: figyelembe vette, hogy a vádlott 18 órával a szigorítás hatályba lépése után cselekedett, azután, hogy korábban több ezren akadály nélkül átjutottak ugyanazon a kerítésen.

Torokfájás, pohár víz

Miközben a rövid tárgyalások egy része olyan, a migránsok esetében kiüresedett formalitásokkal telt, mint egy iratok nélküli ember ezer kilométerekre lévő pakisztáni otthonának pontos címének a rögzítése, érződött, hogy a bírák nem munkadarabként akarják kezelni az eléjük kerülő migránsokat, még ha arra is kell számítaniuk, hogy a következő napokban futószalagon gördülnek eléjük az egyenügyek.

Volt, aki bocsánatot kért, amiért rosszul ejti a vádlott nevét. „Ezzel nincs egyedül” – mosolygott rá egy másik a torokfájást panaszoló vádlottra. Kemenes annyira szigorúan vette, hogy a vádlottja nem akart képen szerepelni, hogy a sajtó lelkére kötötte: még a cipőfűzője se látszódhat. Ugyanő szünetet ajánlott, amikor elsírta magát az iraki fiú. A tárgyalás után a bíróság egyik munkatársa hozott neki egy pohár vizet is.

Kik álltak még a vádlottak padján?

Például:

  • Pakisztáni autómosó fiú, akinek a falujában a tálibok összeszedték a katonakorú fiatalokat. 
  • 20 éves pakisztáni segédmunkás, 5 osztályt végzett, az ő falujából is elvitték a tálibok harcolni a férfiakat. Isztambulban 6 hónapig dolgozott azon, hogy legyen pénze továbbutazni, ez most visszaütött rá. Erre hivatkozott a bírája, amikor lesöpörte a védő „végszükségben”-menekülésről szóló érvét.
  • 19 éves pék, aki egy pakisztáni menekülttáborban élt a családjával, „Nem kalandvágyból hoztam a döntést, hanem rá lettem kényszerítve” – mondta az utolsó szó jogán.
  • 27 éves iraki, aki két évig újságírást tanult. Magányosan jött, Németországba akart eljutni, Irakban nem volt munkája, háború volt, félt. Ott nincsenek emberi jogok. „Nincs semmi jó Irakban” – mondta. Az ügyvédjének azt mesélte, 5 hónapon keresztül gyalog jött Irakból.
  • 24 éves iraki, 12 osztályt végzett, 1 hónapja indult el Törökországból, egyedül. 8 ezer dollárt fizetett egy embercsempésznek, aki egész a magyar határig kísérte. Németországba akart menni, mert a vallomása szerint nem volt normális munkája, nem tanult, az országában nincs biztonság, az Iszlám Államnak 400 kilométerre a városától van a bázisa. 10-20 méterre onnan kapták el a rendőrök, ahol átjött.