Donát
1 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Miért engedjük át ilyen simán a menekülteket?

HUS 1419
2015.09.19. 13:17 Módosítva: 2015.09.19. 15:12
A külügyminiszter szerint a horvát választási kampány miatt kavarnak és hazudoznak Zágrábban. Furcsa, hogy miközben diplomáciai csatát vívunk a horvátokkal, az általuk határra szállított menekülteket átvesszük, nyoma sem volt az elmúlt másfél napban a korábban a szerb határon mutatott keménykedésnek.

Már egy hónapja kénytelen voltam megállapítani, hogy magyar-horvát viszony a mélyponton van, de most bebizonyosodott, hogy van még lejjebb is

– mondta az Indexnek Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint a két ország között politikai kapcsolat minden idők legrosszabb állapotában van, ami pénteken egyértelműen bebizonyosodott.

Mindez egy nagyon furcsa kettősségben öltött testet. Hiszen miközben a politikusi szavak szintjén, a diplomáciai kapcsolatokban az abszolút nulla fokra hűltek a magyar-horvát kapcsolatok, addig az is látható, hogy a határon a horvátoktól átérkező menekültekkel egyelőre sokkal inkább kesztyűs kézzel bánik a kormány, mint a néhány nappal korábban a szerb határon felbukkant migránsokkal. Buszokkal, vonatokkal szállítják a határhoz – sőt, akár a határon is át – a horvátok a menekülteket, akiket azonban a magyar hatóságok nem fordítanak vissza, holott Horvátország mint EU-tag, éppúgy biztonságos országnak mondható, mint Szerbia – ahonnan az elmúlt napokban már nem tudtak menekültek átjönni.

Jól látható tehát a kontraszt: míg pár napja a szerb határon szomszédos ország területére átkönnygázágyúzva verték vissza a magyar erőszakszervezetek az országba bejutni próbáló menekülteket, most Horvátországból

rendőri kísérettel engedtek át sok ezer menekültet, és szervezték meg a továbbszállításukat

az osztrák határhoz. Miért engedte be Magyarország a menekülteket Horvátországból?

Szijjártó szerint kizárólag praktikus okokra vezethető vissza, hogy a két határszakaszon nem ugyanúgy zajlott a magyar fellépés. Amíg nem épül meg a kerítés, addig nem lehet ugyanúgy visszaküldeni a menekülteket, mint a szerb szakaszon. Tehát egyszerűen itt nem volt meg a megfelelő védvonal, így kaotikussá vált volna a helyzet, ha a magyar hatóságok idejekorán kezdik visszafordítani a migránsokat.

Jogi szempontból az a különbség a röszkei helyzethez képest, hogy – bár a „tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet” a maga szigorított törvényeivel csütörtökön a horvát határ melletti megyékre is kiterjesztették –, itt még nem lehetett senkit felelősségre vonni a kerítésben való károkozás miatt, hiszen csak pénteken kezdték el rohamtempóban felállítani a gyodát.

Az biztos ugyanakkor, hogy mivel Horvátország nem a schengeni övezet tagja, így az illegális határátlépés itt is megtörtént, vagyis ebből a szempontból jogilag nem esik más elbírálás alá egy letenyei határsértő menekült, mint egy röszkei. Így különösen szembetűnő, hogy a magyar hatóságok mégsem indítottak eljárásokat – leszámítva a menekültvonat mozdonyvezetőjét.

Szijjártó Péter az Index kérdésre azt mondta, hogy

a horvátok által küldött vonatok, és így a menekültek befogadásáról végül Pintér Sándor belügyminiszter döntött.

Szijjártó szerint más eljárás, például a vonatok visszafordítása az európai normák figyelembe vételével nem jöhetett szóba. Furcsa ugyanakkor, hogy ha nem is vonat-visszafordításról kellett dönteniük, de a szlovénok mégis elzárták annak lehetőségét, hogy rajtuk keresztül vezessen át a menekültek útja Ausztriába.

A menekültek meglepően konfliktusmentes átvétele kapcsán viszont felmerül egy újabb furcsaság. Nincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországon regisztrálták volna a pénteken érkező menekülteket. Szombat reggelig körülbelül nyolcezren lépték át a magyar horvát határt – majd délelőtt a becslések szerint újabb ezres nagyságrendben érkeztek a határhoz –, és a beszámolók szerint őket a magyar hatóságok buszokkal, vonatokkal gyorsan az osztrák határ melletti gyűjtőtáborokba vitték. Vagyis erre praktikusan nem is nagyon lehetett sem idő, sem lehetőség.

A magyarok tehát a jelek szerint most nem törődtek azzal, amire egyébként a kormány hivatkozni szokott: a regisztrációra vonatkozó schengeni előírásokat láthatóan ugyanúgy nem tartjuk be, ahogy az ezért kárhoztatott horvátok sem ( igaz, a szombat délutáni kormányszóvivői tájékoztatón már beszéltek arról, hogy Szentgotthárdra regisztrálni viszik a menekülteket). Pedig Rogán Antal bejelentése szerint a horvát lépésekért Magyarország a jövőben blokkolni kívánja Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez, mert „a horvátok erre nincsenek felkészülve”.

Szerencsére Magyarország most kényelmes helyzetben: Ausztria egyelőre nem emelt hasonlóan éles kifogást azzal kapcsolatban, hogy Magyarország péntek-szombaton gyakorlatilag szintén egy hatósági támogatással működtetett menekültfolyosón vitte a menekülteket Ausztria felé. Kérdés azonban, hogy most meddig lesz nyitva a magyar-osztrák határ – és ezzel párhuzamosan az is kérdés, hogy meddig lesz nyitva a magyar-horvát határ. Ahol egyébként a helyszíneken lévő tudósítóink jelentései szerint az elmúlt két napban láthatóan olajozottan ment az együttműködés a magyar és horvát hatóságok között – leszámítva a magyarbólyi vonatos incidenst –, ami arra utal, hogy ha ezt nyilvánosan nem is vallják be, folyamatos az egyeztetés a magyar és horvát hatóságok között arról, hogy melyik átkelőhöz mikorra mennyi menekült érkezhet.

Úgy, hogy közben a hivatalos kapcsolatok – Budapest szerint egyértelműen a horvátok hazugságai miatt – nagyon mélyen vannak. És hogy mi az ottani kavarások oka? Szijjártó szerint az, hogy Horvátországban választási kampány van, ezért jól láthatóan verseny alakult ki a pártok között, hogy ki tud jobban beolvasni a magyaroknak:

Ezért nem szabad meghunyászkodnunk.

Kérdésünkre elmondta, hogy péntek délután háromszor is felhívta telefonon a horvát külügy irányítóját, aki mindháromszor hazudott neki.

Szijjártó először Belgrádból hívta Vesna Pusicsot, aki akkor azt mondta, hogy a két belügyminiszter megállapodott, később a helyi rendőrfőnök megállapodására hivatkozott, miközben kiderült, hogy semmilyen megállapodás, sőt kommunikáció sem volt. Ezt szombaton Zoran Milanovics miniszterelnök be is ismerte.

Belehazudtak Európa és a magyarok szemébe, és aztán elismerték, hogy ez kellett ahhoz, hogy át tudják nyomni a menekülteket a magyar határon

– mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy nem érti, ilyenkor hol van az unió, hol van az az osztrák kancellár, aki Orbán Viktort hazugozta.

A lapunknak nyilatkozó külügyminiszter kifogásolta, hogy a horvátok, akik korábban a humánus ellátásról beszéltek, most úgy löktek át a határon több ezer embert, hogy nem is szóltak, hogy legalább ellátási szinten fel tudjanak készülni a magyar hatóságok.

Érdekes módon a horvát rossz viszony miatt jelentősen javultak a kapcsolatok a szlovénokkal. Szijjártó szerint ebben természetesen az is közrejátszott, hogy a horvátok Szlovéniával is összerúgták a port, és az elmúlt hónapokban megindult a magyar-szlovén gázvezeték-építés, valamint a koperi kikötői együttműködés előkészítése.