Egy szíriai felkelőcsoport bejelentette kedden, hogy sikerült kiszabadítania egy brit nőt és öt gyermekét, akiket a közel-keleti országnak az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet által ellenőrzött részén raboltak el. A Levantei Front nevű csoport a Facebook közösségi oldalon jelentette meg a túszok kiszabadításáról szóló közleményét, amelyről a dzsihadista weboldalakat figyelő SITE amerikai székhelyű csoport számolt be. A brit külügyi hivatal tájékoztatása szerint Törökországban valóban eltűnt egy brit nő és öt gyermeke, azt ugyanakkor nem tudták megerősíteni, hogy róluk van-e szó.
A főleg az észak-szíriai Aleppo tartományban működő Levantei Front Facebook-oldalán az olvasható, hogy a brit nő azért utazott a rivális Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévő egyik szíriai térségbe, mert meg akarta győzni az IS-hez csatlakozott férjét, hogy ne harcoljon tovább. Mivel nem járt sikerrel, elmenekült, és eközben rabolták el. A szíriai felkelőcsoport nem nevezte meg a túszejtőket, csupán annyit közölt velük kapcsolatban, hogy megpróbálták "zsarolni" foglyaikat. (MTI)
Rovataink a Facebookon