Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon konzultált szlovén kollégájával, Karl Erjaveccel, és elmondta, hogy Magyarország nem épít állandó jellegű határvédelmi infrastruktúrát a magyar-szlovén határon. „Ha a fejlemények indokolják, hogy átmeneti, ideiglenes, fizikai határvédelemre lesz szükség, akkor annak létesítése kizárólag a szlovén féllel való előzetes egyeztetést követően kezdődhet meg" – áll a külügy közleményében. A külügy szerint a két ország belügyminiszterei már egyeztettek a szükséges lépésekről, ha Horvátország Szlovénia felé szállítaná tovább a menekülteket, ennek jegyében zajlanak előkészítő földmunkálatok a határon.

A csütörtöki Kormányinfón viszont Lázár János azt mondta, épül a kerítés a horvát és a román határon és a szlován határon is elkerülhetetlen, hogy felépüljön. A drótakadályt pedig már biztosan megkezdték kiépíteni. A Tornyiszentmiklós-Pince határátkelőnél, az M70-es autóút és a szlovén A5-ös autópálya csatlakozásánál, illetve az attól néhány száz méterre lévő régi közúti átkelőhelynél a rendőrség és a honvédség is dolgozott napközben. Az MTI tudósítója szerint a helyszínen voltak az utak oldalára állítva a kerekeken mozgatható acélkapuk, a katonák pedig a pengésdrótot húzták ki a zöldterületen, háromsoros elrendezésben.
Rovataink a Facebookon