„Nem szabad, hogy megzavarjon minket a menekültek száma, emberként kell tekintenünk rájuk és meg kell hallgatnunk a történeteiket, és ez alapján kell megpróbálnunk a lehető legjobb megoldást találni a helyzetre" – mondta Ferenc pápa az amerikai kongresszus előtt, ahol több mint 500 törvényhozó és hivatalnok hallgatta meg a beszédét. Ferenc volt az első pápa az amerikai kongresszus történetében, aki a képviselők előtt beszélt. A pápa kiemelten foglalkozott a menekültválsággal a beszédében: azt mondta, a második világháború óta a legnagyobb válsággal nézünk most szembe, és azt is megjegyezte, hogy minden évben ezrek indulnak el az Egyesült Államok irányába egy jobb élet reményében.

Rovataink a Facebookon