Elképzelhető, hogy a migránsok az eddigiekben használt útvonalakat módosítva a jövőben Bosznia-Hercegovinán keresztül próbálnak majd meg Nyugat-Európába jutni – jelentette ki Igor Crnadak boszniai külügyminiszter az MTI szerint. A tárcavezető szerint a migránsok nagy valószínűséggel két lehetséges útvonal valamelyikét választanák. Az első Szerbia felől az északkelet-boszniai Bijeljina és a kelet-boszniai Zvornik városon keresztül vezet, a másik pedig Albánia felől visz Montenegrón és Bosznia-Hercegovinán keresztül.

A bosnyák külügyminiszter emellett kijelentette, országa szerint
a határ lezárása nem megoldás, épp ellenkezőleg, az megnehezíti a megoldást.
Görögország felől idén eddig több mint 160 ezer menekült haladt keresztül a fontos tranzitországnak számító Macedónián. A migránsok innen Szerbiába, majd Magyarországra, végül pedig Észak- vagy Nyugat-Európába mennek.
Rovataink a Facebookon