Pénteken fogja meghaladni a 75 ezret az idei megszüntetett menekültügyi eljárások száma. Ez óriási szám ahhoz képest, hogy a lefolytatott eljárásokból kevesebb mint kétezret utasítottak el – mondta Szép Árpád, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi igazgatója az M1-en. Az eljárások 80-85 százalékát azért kell megszüntetni, mert a kérelmezőnek időközben nyoma veszik. Összességében pedig az idei eljárások 95 százalékát kellett megszüntetni, mert érdemben nem tudták megállapítani, hogy megalapozott-e.
Szép azt is elmondta, hogy csütörtökön 155 kérelmet regisztráltak, ezzel
Menekültstátust eddig kevesebb mint százan kaptak, oltalmazott jogállást pedig kevesebb mint háromszázan. Az összes kérelmező egynegyede-egyötöde gyerek. Bár a kísérő nélkül érkező kiskorúak aránya a korábbi egy százalékról az utóbbi években 4-5 százalékra nőtt, a gyerekek döntő többsége még mindig családdal érkezik.
A rendőrség adatai szerint csütörtökön 0 és 24 óra között Magyarországon 8104 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek, ebből 7800-an a magyar-horvát határt, 300-an a magyar-szerb határt lépték át.
(MTI)
Rovataink a Facebookon