„Ma konkrét tervet kell kidolgoznunk, az eddig vitatkozás és káosz helyett, amit a múlt héten láttunk” – adta ki a jelszót a Reuters szerint az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, arra, hogy mi is volna a feladat a szerda este megkezdett brüsszeli miniszterelnöki csúcson.
Orbán már korában felvázolta a maga hat pontját a rendezésre, az EU belügyminisztereinek keddi találkozója áldását adta az áttelepítési programra – ami persze a menekültek kis részét érinti, nehezen megvalósítható és sok kérdést hagy nyitva. Tusk el is ismerte, senki sem gondolja, hogy a 160 ezer embert érintő áttelepítési program volna a megoldás, hiszen milliónyi potenciális menekültre gondolva kell kigondolni a rendezést.
Rovataink a Facebookon