Külföldön lányokat futtató magyar hálózatot buktattak le

2015.09.22. 06:21

Németországban, Ausztriában, Svájcban és Magyarországon lányokat futtató bűnszövetkezet ellen fejezte be az évek óta tartó nyomozást kedden a rendőrség, írja a Police.hu.

A két fő gyanúsított V.I.Zs. és V.R. már 2005 óta foglalkoztatott lányokat prostituáltként, kötztük kiskorúakat is, de az üzlet igazán 2010-ben indult be.

V.I.ZS. és társai a 2010 májusá5tól családi alapon létrejött bűnszervezetben hirdetés és ismerősök útján szervezték és irányították 19 fiatal nő Magyarországról Németországba szállítását, majd ott arra kényszerítették a nőket, hogy prositutáltként dolgozzanak. A lányok munkáját napi szinten ellenőrizték és irányították, az általuk keresett pénzt pedig az utolsó fillérig elvették.

Ebből a pénzből a szervezet tagjai fényűzően életek Magyarországon és Németországban. A profitot ingatlanokba, nagy értékű gépjárművekbe, műszaki-és luxuscikkekbe fektették. A nyomozás adatai szerint a bűnszervezet működése alatt a gyanúsítottaknak a lányok futtatásából legalább 380 millió forint bevételük származott, amelynek jelentős részét felélték.

A bűnszervezet Magyarországon élő három tagját – összehangolt akció keretében – 2013. szeptember 23-án a késő délutáni órákban miskolci tartózkodási helyükön a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorlehárítási Központ fogta el, ezzel egy időben a német rendőrség vette őrizetbe negyedik – Németországban lévő – társukat. A vezetők elfogását követően V.L. vette át az irányítást, akit társával együtt 2014. április 1-jén fogtak el a magyar rendőrök. 

A nyomozók az eljárás során a gyanúsítottaktól csaknem 40 millió forint értékben foglaltak le ingóságokat és ingatlanokat.