Magyar középiskolások teleköpködték a menekülteknek sütött pogácsákat

2015.09.22. 12:21

Morálisan a lászlópetrai szinteket karcolgató sztori jelent meg a 444-en. Állítólag egy budapesti iskola, a Kürt Alapítvány Gimnázium diákjai köptek és öntöttek "gyanús folyadékot" a menekülteknek sütött több ezer pogácsába. 

A tésztát kétszáz diák, tanárok és családtagok szaggatták, közülünk 50-60 ember lehet érintett az ügyben. Az iskolában nyomoznak, órák maradtak el, illetve összevont órák keretében próbálják kideríteni az igazságot. 

A tettesek egyelőre nincsenek meg, a köpködésről állítólag Snapchat-videók is készültek, amik az alkalmazás sajátossága miatt a megtekintésük után azonnal el is tűnnek. Tehát kézzel fogható bizonyíték egyelőre nincs, a diákok pedig egyelőre nem tettek egymásra terhelő vallomást, azaz ezúttal senki sem köpött. 

A pogácsák nagy részét az Oltalom Karitatív Egyesületnek juttatták el, a diákok és tanárok is megkóstolták, de a pénteken sütött pogácsáktól még nem betegedett meg senki.