Én, a migránsszendvics

2015-09-03T090008Z 710619829 GF10000191254 RTRMADP 3 EUROPE-MIGR
2015.10.02. 07:53
A menekültválság nemcsak Európának, benne Magyarországnak és tettrekész miniszterelnökének adta fel a leckét, hanem a pápai Petőfi gimnázium tizedikes osztályának is, egy különleges házi feladat formájában.

Olvasónk szerint gyereke múlt héten a következő magyarleckét kapta:

Képzeld magad kavicsnak vagy szendvicsnek. Írj fogalmazást egyes szám első személyben arról, hogy mit csináltak veled a migránsok.

Nem tudom, hogy a petőfisek magyartanára is olvasta-e, nekem rögtön a műfaj klasszikusa, egy 2012-es New Yorker-cikk ugrott be, amiben egy koton mesélt a tinédzser tulajdonosa mellett átéltekről. A kavicsos-szendvicses migránstéma első ránézésre kicsit vadnak tűnik, bár az idei érettségi gazdasági bevándorlós példája és az új érettségi mintafeladatok fényében akár trendinek is tekinthető.

Persze ha jobban belegondolunk, önmagában semmi baj nincs vele. 16-17 évesen az embert nyilván foglalkoztatja az egész országot lázban tartó menekültválság. Teljesen rendben van, hogy erről az iskolában szó esik, és ha ráadásul kreatív megközelítésben önálló gondolkodásra, véleményalkotásra buzdítják a gyerekeket, az kábé a legjobb dolog, ami történhet. Gond akkor van, ha a feladattal – kimondva vagy kimondatlanul – egy konkrét nézettel való azonosulást kérnek rajtuk számon.

Ezt meg is írtam a gimnáziumnak, amikor azt kértem, hogy segítsenek szakmai/pedagógiai szempontból értelmezni a feladatot. Huszár Endre igazgató szerint azonban olvasónk félretájékoztatta az Indexet, és azt sem érti, gond esetén miért nem az iskolát, hanem a sajtót kereste meg.

Elgondolkoztam, hogy ha Pápán élnék – ahol, gondolom, nemigen lehet válogatni a jó gimik között – kitenném-e a gyerekemet annak, hogy egy politikailag is értelmezhető témában vitába keveredjek a tanáraival. Nem biztos, de persze jobban kéne ismerni Pápát és a Petőfi gimit.

Az mindenesetre megnyugtató, hogy az igazgató hangsúlyozta: 16 éve vezeti a gimnáziumot, de

sosem hagyta, hogy az politikai csatározások terepe legyen, és kollégái ráerőltessék a diákokra a saját értékrendjüket.

Hogy világos legyen, mi történt, anonimizálva mellékelte az érintett tanár neki címzett nyilatkozatát. A tanár szerint az Index lejárató kampányt indított ellene: valójában egyik osztályban sem adott fel migránsokról szóló házi feladatot.

A 10. B-ben Kavics voltam és/vagy Szendvics voltam címmel átképzeléses E/1. személyű szövegalkotási házi feladatot kértem, de a migránshelyzettől teljesen függetlenül!

Az osztály, mint írja, épp a szövegtípusok osztályozásánál tart, ami az érettségihez kapcsolódik, ahogy a nyelvi közlésmódok, stílusrétegek ismerete is. A feladatot emiatt adta fel, és mert hasznosnak tartja a kreatív, önfejlesztő írást. Azt is hangsúlyozta, hogy a házi feladat elkészítése nem volt kötelező, és nem jár érte jegy.

Tudatosan tartózkodom minden politikai, akár aktuálpolitikai kérdés etikátlan, morálisan elfogadhatatlan megítélésétől. Ennélfogva a jelenlegi migránshelyzet nem képezte semmilyen általam kiadott házi vagy órai faladat tárgyát!

– írta levele végén a magyartanár.

Ekkor már éreztem, hogy ebben az ügyben nemigen fogok tudni igazságot tenni. Olvasónk ugyanis közben újra írt, és elmondta, hogy a gyereke szerint az eheti keddi nyelvtanórán, amikor a fogalmazásokat be kellett adni, kizárólag a menekültekről volt szó, „nem a dicséret volt a jellemző”, a diákok meg értetlenkedtek.

A dolog persze könnyen tisztázható: elég lenne megnézni a beadott fogalmazásokat. Csakhogy az iskola erre a felvetésemre nem reagált (azt ajánlottam, hogy leközlünk pár írást, akár név nélkül).

Ha az ügynek lesz folytatása, pláne ha kapunk fogalmazásokat, visszatérünk rá. Addig is fogadják szeretettel az Index házi feladatát. 

Én, a migránsszendvics

— Marcsika, innentől a többi az araboknak lesz, párizsi már nem kell bele!

Ez a mondat az első emlékem. Egy krómozott asztalon feküdtem, én, két szelet szendvicskenyér és közte egy kis margarindarab. Egy női kéz felemelt, betett egy nejlonzacskóba és bedobott egy műanyag ládába, a testvéreim közé.

Izgatott lettem: mit jelent, hogy az araboknak leszünk? És miért nem kell belém párizsi?

A láda, amiben a testvéreimmel kivittek egy hatalmas csarnokba, tapasztaltnak tűnt. Amikor az arabokról kérdeztem, elmosolyodott.

— A helyedben annyira azért nem várnám az arabokat, de majd mindjárt te is meglátod őket. Bár az is lehet, hogy afgánnak jutsz...

Kezdtem tartani az araboktól, de az afgánok még náluk is veszedelmesebbnek hangzottak. Nem akartam afgánnak jutni!

Kékruhás emberek nyúltak közénk. Ezek lehetnek az arabok, tűnődtem félhangosan, de a láda felvilágosított, hogy nem, ezek készenlétisek, és hogy ő sem érti az egészet, mert a készenlétisek szendvicsei egy másik ládában, egy másik teremben vannak.

A rendőrök sorban kapdosták kifelé a tesóimat, akik aztán egy szempillantás alatt eltűntek. Egyszer csak engem is kiemeltek.

— Feri, bazdmeg, próbálj már meg oda hátra is dobni, azoknak még egy se jutott! – mondta valaki a kékruhás embernek, aki a kezében fogott.

Egy másodperccel később hirtelen kinyílt a tér. Magasan, nagy ívben repültem egy csomó ember fölött! Ez igen, gondoltam, ez már valami! Többen is próbáltak felugorva elkapni, de mindenkin túlrepültem! Vajon kinek jutok?

Lefelé ereszkedtem, és egy barna szemű fiú kezében kötöttem ki. Rám mosolygott. Ez nem lehet afgán – nyugodtam meg. Kivett a nejlonból, szétnyitott. Borzalmasan izgultam, de valamit rosszul csinálhattam, mert a homlokát ráncolta, összetapasztott és visszatett a zacskóba.

Egy sötét hátizsákba kerültem, egy palack víz, gyógyszerek, egy tárca, fényképek, egy alma és egy könyv mellé. Az alma szerint egyelőre nem kell aggódnom, Atiq még nem igazán éhes, mert volt egy szelet csokija, és csak nemrég ette meg.

— Megette?

— Meg – mondta az alma.

— Akkor ennyi az élet? Megkennek és megesznek?

— Neked igen. Én hónapokig lógtam a magasban. Táplált a fa, érlelt a nap, mosott az eső: szép életem volt.

Nincs igazság. Most itt rettegek a sötétben. Már csak azt remélem, hogy Atiq nem afgán.