Simicskó István új feladatot kap

2015.10.05. 07:35
Ezen a héten hétfőtől csütörtökig ülésezik a parlament. A képviselők egyebek mellett tárgyalni kezdhetik a Miniszterelnökség bürokráciát csökkentő javaslatait, a magyar szórvány napját és a 2014-es költségvetés zárszámadását. Simicskó István honvédelmi miniszter újra foglalkozhat majd a hungarikumokkal.

A menekültügyi szabályok gyors elfogadása miatt az elmúlt hetekben többször is rendkívüli ülést kellett tartani. Ezen a héten visszaáll a normális menetrend a parlamentben. Ezúttal hétfőtől csütörtökig ül össze az Országgyűlés.

Hétfő: hungarikum

Hétfőn a napirend előtti felszólalások után rögtön személyi ügyek következnek: meg kell választani a hungarikumbizottság újabb tagjait. A bizottságból, amelynek elnöke maga Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, eddig sem hiányoztak a hungarikumokhoz értő politikusok, most azonban olyan tagokkal erősítenek, mint 

  • Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, 
  • Magyar Zoltán jobbikos képviselő, 
  • Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló
  • és Simicskó István honvédelmi miniszter.

Simicskó sportállamtitkárként is tagja volt a bizottságnak, de a minisztériumból való távozása után ezt a feladatát fel kellett adnia. Most azonban újra dönthet a hungarikumokról.

A 21 fősre bővülő hungarikumbizottság amúgy a minisztériumok, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Állandó Értekezlet, az Országgyűlés és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala delegált tagjaiból áll. A tagok megbízásukat minden külön díjazás nélkül, ingyen látják el.

A hungarikumos napirendi pontot az interpellációs blokk követi, ezúttal a korábbi ciklusokban megszokott egyórás időtartamban, ami után a kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.

Kedd: gyász, szórvány és bürokráciacsökkentés

Kedden az október 6-i gyásznapra történő emlékezéssel kezdődik az ülés. Az ezt követő szavazásokon összesen hat előterjesztést fogadhatnak el, köztük a bűnügyi nyilvántartási rendszer és a villamos energiáról szóló törvény módosítását.

A határozathozatalok után kerülhet terítékre a Miniszterelnökség közigazgatási bürokráciacsökkentést tartalmazó javaslatcsomagja. Lázár János csütörtökön tucatnyi állami eljárási díj és járulék megszüntetését javasolta. Így január 1-jével eltörölhetik például az okmánycsere, a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásának, továbbá a cégkivonat, az adóigazolás, építésügyi engedélyek, az erkölcsi bizonyítvány, a tulajdoni lap kiadásának és a felsőoktatási felvételi eljárásnak a díját, valamint a környezetvédelmi és műszaki matricákkal kapcsolatos költségeket. Jön az e-kártya, rövidülnek az ügyintézési határidők, és több dolgot intézhetnek majd elektronikusan a hivatalok.

A képviselők kedden több nemzetközi szerződés kihirdetéséről, valamint a magyar szórvány napjának kijelöléséről is elmondhatják a véleményüket. Többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indítványozta, hogy

november 15. legyen a magyar szórvány napja.

„A szórvány magyarság sajátos helyzete miatt különleges támogatási módszereket kíván meg, a határon túli tömbmagyarság szempontjaitól eltérőket, a magyar szórvány napja kiemelné ezeket – az olykor háttérbe szoruló – közösségeket, és kellő figyelmet fordítana a problémáikra" – írták Semjénék.

Szerda: pluszpénz a közmédiának

Szerdán a tavalyi büdzsé zárszámadásának vitája lesz a két napirendi pont egyike. Az Állami Számvevőszék erről szóló jelentése szerint a 2014-es költségvetés végrehajtása törvényes volt, a zárszámadásban a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadás adatai megbízhatók. A dokumentum szerint az államadósság-mutató értéke a 2013-as 76,6 százalékról 2014 végére 74,1 százalékra, 2,5 százalékponttal, ezen belül a központi alrendszer GDP-arányos adóssága 1,1 százalékponttal csökkent.

Emellett szó lesz az idei költségvetés azon módosításáról is, amely 60 milliárd forinttal növelné a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékát, továbbá 

lehetőséget adna a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egyszeri, 47,2 milliárd forintos adósságkonszolidációjára.

Csütörtök: adósságcsökkentés

Az Országgyűlés csütörtökön a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011–2015 közötti tevékenységének tárgyalásával fejezi be ülését.