Ezt a keménykedést várta el Orbán, de most van mit menteni

D KOS20150309009
2015.10.12. 07:58
Ha nem lennénk kemények, bedarálnának minket – a külügyben ez az a vezérlő elv, ami a világgal szembeni keménykedés alapja. A kormányfőnek tetszik a macsódiplomácia, mindig is ilyen külügyet akart, de a szájkaratézásnak már most vannak olyan mellékhatásai, amiket orvosolnia kell a tárcának. Az ostor a nagyköveteken csattan.

Fel kellett vennünk a kesztyűt, nem finomkodhatunk. Ha puhányak lennénk, sokkal többen és vehemensebben támadnának minket

– ezzel magyarázták Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter környezetéből  az Indexnek azt a diplomáciai háborút, amit a menekültügyben tapasztalhatott meg a közvélemény: nagykövetek bekéretésétől, személyeskedő és odamondogató nyilatkozatok, diplomáciai jegyzékek sorától volt hangos a szeptember. És még közel sincs vége, legutóbb múlt hét pénteken üzentünk egy keményet a horvát kormányfőnek és a spanyol külügyminiszternek.   

A stílusukban sokszor inkább egy kocsmai veszekedésre hasonlító konfliktusokat elsősorban a szerb–magyar határra felhúzott kerítés, valamint a menekültügyben hangoztatott, Schengenre hivatkozó magyar álláspont és az arra adott külföldi reakciók szülték. A magyar külügy ma már többfrontos háborút vív. Néha az olaszokkal vitatkozunk, máskor a franciákkal vagy éppen a svédekkel, spanyolokkal. És három olyan ország van, amelyikkel különösen kemények vagyunk: Ausztria, Románia és Horvátország, utóbbival a diplomáciai kapcsolataink már hivatalosan is mélyponton vannak. Ugyanakkor nemcsak a magyar külügy kommunikál a diplomácia világában szokatlanul nyers stílusban, hanem más államok, köztük például Románia és Horvátország is.

De miért a keménykedésben látja a megoldást a külügy? És hogyan viselte az apparátus a zajos szeptembert? Árt-e mindez a keleti nyitásnak? Hogy viselik a háborút azok a nagykövetek, akik odaát vannak? Tetszik-e mindez Orbán Viktornak, vagy már neki is sok? Igaz-e az a sajtóhír, hogy Szijjártó otthagyná a külügyminiszterséget? Ezekre a kérdésekre is kerestük a válaszokat, amikor az érintettekkel, köztük olyanokkal beszélgettünk, akik Szijjártó Péter környezetében dolgoznak.

Azt csinálja, ami a Főnöknek tetszik

Az, hogy a magyar diplomácia keményebb lett, nem előzmények nélküli. Bár az első és a második Orbán-kormány külügyeire a konfrontatív stílus jóval jellemzőbb volt, mint a nemzetközi térbe belesimulós, konfliktuskerülő szocialista-liberális kormányzatéra, 2014-ig a külügyi tárca még nem idomult teljesen Orbán Viktor politikájához.

Pedig Magyarországnak 2011–2012 táján is voltak bőven konfliktusai, a nemzetközi sajtóban akkor kezdték el először keményebben bírálni a magyar vezetést, de ezekre a bírálatokra a Martonyi János vezette külügyminisztérium legfeljebb csak ímmel-ámmal reagált. Ez persze nem tetszett Orbánnak, aki szereti, ha az emberei lojálisak hozzá, és ha kell, felveszik a kesztyűt, beleállnak a harcba. Volt olyan kormányülés, ahol ezt a nemtetszését éreztette is Martonyival, akinek a 2014-es választási győzelem után már nem is osztott lapot.

Ment Martonyi, jött Szijjártó

Ehelyett Szijjártó Péterre bízta a külügy vezetését, akivel ekkor már hosszabb ideje napi munkakapcsolatban voltak: Szijjártó 2010 előtt, az ellenzéki időszakban is Orbán mellett dolgozott, a kormányváltás után személyes szóvivője, 2012-től külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára lett. Ismerői szerint a saját szemével látta, mi a baja Orbánnak Martonyival. Így azt is tudta, Orbán milyen külügyminisztert szeretne.

Az atlantista nyugatbarátnak elkönyvelt Martonyi-éra vége ezért nemcsak Martonyi bukását jelentette, hanem mindent, ami hozzá köthető: embereit vagy azokat, akik az ő stílusát képviselték, lecserélték, háttérbe szorították, és ezzel együtt olyan új arcok kerültek a tárcához és közvetlenül Szijjártó Péter közelébe, akiknek korábban nem vagy csak alig volt tapasztalatuk a diplomácia világában. Igazán csak ekkor vette kezdetét a keleti nyitás néven már korábban meghirdetett politika. (Martonyi után egy rövid ideig Navracsics Tibor vezette a külügyi tárcát, de Szijjártó érkezésével az ő embereit is elkaszálták.)

Azoknál a diplomatáknál, akik ekkor már öreg rókáknak számítottak, a stílusváltás kiverte a biztosítékot, és elképedve nézték, mi folyik a külügynél Szijjártó vezetése alatt, míg az új arcok azt hangoztatták, hogy a régiek felett eljárt az idő, és már nem úgy működik a világ, mint öt éve. Így tehát előállt egy olyan helyzet, hogy a külügy nemcsak földrajzi irányban vett új fordulatot és állt nyugati irányból keletire (majd újabban délire), hanem stílusában is: a burkolt, finomkodó üzeneteket felváltotta a nyers erő, vagy ahogy Szijjártó környezetében mondják, „a lazább stílus”.  

Tudta, mit nem szeret Orbán

Orbán tudta, hogy Szijjártó – aki Főnöknek nevezi őt – maximálisan lojális hozzá, Szijjártó pedig elég jól ismerte a kormányfőt ahhoz, hogy egy olyan külpolitikát képviseljen, ami a Főnöknek is tetszik. Azt is tudta, mit nem szeret Orbán, hiszen már korábban a kormányfő mellett dolgozva megtapasztalta, hogy a Martonyi képviselte stílus nagyon nincs a „Főnök” ínyére.  Szijjártó környezetében részben ezzel magyarázzák, hogy a menekültválság kellős közepén a külügyminiszter szinte mindenkinek nekiment, aki egy rossz szót is szólt a magyarokra.

Amikor a miniszterelnök kinevezte Pétert, akkor azt mondta neki: legyél magyar külügyminiszter, és csinálj magyar külpolitikát! 

– mesélte az Indexnek Szijjártó egyik közvetlen munkatársa. Márpedig ez azt is jelentette, hogy Orbán azt akarja, hogy a külügy akkor is hajtsa végre a magyar politikát, ha az esetleg kellemetlen az apparátusnak. Szijjártó pedig ahhoz elég okos, hogy ennek a kívánalomnak megfeleljen. A menekültügyi válságban kirobbant diplomáciai harcot is ennek a szellemében vívja.

Ugyanakkor a külügyben úgy látják, nem ők kezdték a keménykedést, ők csak visszalőttek, ráadásul olyan támadásokra, amiket szerintük nem lehet és nem szabad finomkodva viszonozni. 

A keményebb kiszólásaink mind reakciók voltak. Azt nem lehet szó nélkül hagyni, ha Orbánt lenácizza valaki

– magyarázta a külügyi apparátus egyik vezető beosztású embere, arra a Spiegel-interjúra utalva, amiben Werner Fayman osztrák kancellár Orbán Viktor tevékenységét a nácik fajelméletével hasonlította össze. Külügyi forrásaink szerint Szijjártóék úgy gondolkodtak: ha nem keményen reagálnak ezekre a vádakra, akkor az őket bírálók egyre bátrabbak lesznek, és még többen, még vehemensebben esnek neki a magyar vezetésnek. 

Péter nem egyeztetett előre a miniszterelnökkel, legfeljebb utána írta meg neki sms-ben, hogy mit reagált

– mesélte a sűrű szeptemberi napokról a miniszter egyik közvetlen munkatársa az Indexnek. Szerinte azért sem kellett a kormányfővel előre egyeztetnie, mert Szijjártó tudta, hogy Orbán ezt a keménykedést várja el tőle. (Ezért is tartják a miniszter környezetében kacsának azt a hírt, miszerint Szijjártó leadná a külügyi tárcát.)

Amikor egymásnak adták a kilincset

De nem csak beszólogatások vannak, a külföldi nagyköveteket is rendre bekérette a külügy a Bem térre. Igaz, ezeket a berendeléseket nem Szijjártó intézi, hanem a területért felelős helyettes államtitkárok, vagy ha súlyosabb a helyzet, akkor Magyar Levente államtitkár.

Mindenesetre leírni sem könnyű a bekéretéscunami kronológiáját, annyira pörgős volt ez az időszak. Augusztus utolsó napján a francia nagykövetet kérette be a külügy, mert Budapesten kiakadtak a francia külügyminiszter nyilatkozatára, másnap az osztrák nagykövetet rendelték be. Szeptember 12-én újra berendelték az osztrák nagykövetet, három napra rá a románt, két nappal később megint az osztrákot, majd két napra rá újra a románt, hogy aztán másnap a francia és a svéd legyen soron. Aztán egy nap múlva a görögöt. 

Jót mulatnak rajtunk, de kimaxoltuk, amit lehetett

A Szijjártóért kevésbé rajongó Balázs Péter exkülügyminiszter a Magyar Narancsnak adott interjújában a bekéretésekről a következőket mondta: „Úgy hallom, ezek a most szériában bekéretett, esetenként hétpróbás diplomaták maguk között jót mulatnak rajtunk. A stíluson és azokon a kezdő diplomatákon, akik ezt végigcsinálják. Ott persze csak bólin­tanak, és közlik: rendben, átadják az üzenetet kormányuknak.”

De Szijjártóék ebből is kihozták a maximumot: úgy tudjuk, a legtöbbször nemcsak bekérették a nagykövetet, hanem ezzel párhuzamosan utasították a magyar nagykövetet is, hogy juttasson el jegyzéket az adott ország külügyminisztériumába. 

Volt olyan külföldi nagykövet, aki már úgy fogadta a hívást, hogy tudja, biztos azért keressük, mert mennie kell be

– utalt a külügyi apparátus egyik munkatársa arra, hogy mennyire sűrű volt a szeptemberük. Maga a berendelés és a nagykövetek fogadása minden esetben rendkívül udvariasan történt, csak az üzenet volt kemény.

Szijjártóék egyébként hisznek abban, hogy a menekültkérdésben nekik van igazuk, míg a bírálók nagy részére képmutató emberként tekintenek. Ezt a hitet erősítik bennük azok az élmények is, amikor egy külföldi vezető egy privát beszélgetés során nekik ad igazat. Szijjártó egyik kollégája például elmesélte, hogy szeptember elején  Luxemburgban, az uniós külügyminiszterek találkozóján, közvetlenül a magyar miniszter felszólalása után a főnöke kapott egy sms-t „az egyik közép-európai külügyminisztertől”, azzal a szöveggel, hogy jól megmondta, így kell ezt csinálni. „Sokukon látjuk azt, hogy ugyanezt csinálnák, mint mi, de politikai okokból nem tudják meglépni” – magyarázta az egyik külügyes vezető. 

Olyanná tették a külpolitikát, amilyen a belpolitika

Szijjártó beszólásai

Stefan Löfven svéd kormányfőnek: „Képmutató és elfogadhatatlan a kormányfő kijelentése.”

Werner Fayman osztrák kancellárnak: Faynann ámokfutása túlmegy minden tűréshatáron, ez saját alkalmatlanságának leleplezése.

Berd Koenders holland külügyminiszternek: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!

Bogdan Aurescu román külügyminiszternek:Több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől.”

Zoran Milanović horvát miniszterelnöknek: „Csúnyán megbukott első igazi európai tesztjén, és ezt veretes hazugságaival sem tudja elfedni."

Zoran Milanovićról: „Szánalmas."

Nikosz Vucisz görög belügyminiszterről: A görög belügyminiszter a csillagokat is lehazudta az égről, amikor arról beszélt, hogy Görögország megvédi a határait."

Paolo Gentiloni olasz külügyminiszternek:Olaszország a bevándorlási hullám egyik frontországa, így az olasz külügyminiszter jobban tenné, ha arra figyelne, hogy az országa minden uniós előírást betartson, ahogy Magyarország betart.”

Ban Kimun ENSZ-főtitkár nyilatkozatáról: „Bizarr és elfogadhatatlan"

Victor Ponta román kormányfőnek:  „Ez nettó hazugság."

Sigmar Gabriel német alkancellárnak: „Felháborítónak tartjuk és visszautasítjuk ezt a képtelen vádat. Mi minden bevándorlót a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátunk Magyarországon. Aki ezzel ellentétes állítást tesz, legyen az akárki, az hazudik."

Máskor azt élik meg Szijjártóék egyfajta bátorításként, hogy nyilvánosan megy ugyan a szájkarate a diplomáciában, de ez leginkább a belpolitikában már ismert látványcirkuszhoz hasonlít, a személyes viszonyokra nem nyomja rá a bélyegét.  Amikor például a horvátok vonattal hozták be Magyarországra a menekülteket, Szijjártó éppen Prágából tartott hazafelé, és egy helikopteren ülve sms-ezgetett Vesna Pusić horvát külügyminiszterrel, máskor pedig a francia külügyminiszterrel parolázott vígan Pekingben, noha korábban éppen a francia esett neki a magyar kormánynak. Szijjártóék ebből azt szűrik le, hogy hamis az a kép, miszerint el lennének szigetelődve, és senki nem állna velük szóba. Sőt, úgy látják, hogy a magyar diplomácia nyersessége ellenére messze nem olyan rossz Magyarország viszonya az érintett államokkal, mint amilyen viszonyban például a szerbek vannak a horvátokkal.

Csata a horgosi határon

Bár a szerbekkel jóban vagyunk, a röszkei összecsapásnál rezgett a léc. Szijjártó egyik munkatársa például azt mesélte, ugyan tudta, hogy a főnöke rendkívül jóban van Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel, de amikor a röszkei incidensnél telefonon beszélt egymással a két miniszter, és Dačić a szerb belügyminiszterre tolta át a problémát, akkor azt hitte, tényleg nagyon súlyos a helyzet, és erre Dacic és Szijjártó személyes kapcsolata is rámehet. „De másnap Péter felhívta, két nap múlva pedig már ki is ment hozzá. Akkor már egyértelmű volt, hogy nincs baj” – mesélte a munkatárs. Ugyanő azt mondta, hogy Szijjártó 10-12 külügyminiszterrel olyan nexusban van, hogy bármikor le tud velük ülni beszélgetni, beleértve az orosz és a kínai külügyminisztert is, utóbbi nemrég egy rikító színű futócipőt is adott neki ajándékba. 

A horvátokkal való csatározás is érdekes: egy alkalommal például, amikor a magyar nagykövet a horvát félnek tiltakozásul átadta a szóbeli jegyzéket, akkor kifelé menet egy horvát külügyes odasúgta neki, hogy ne vegyék komolyan a horvátok beszólásait, mert most választási kampány van. 

A legnehezebb helyzetben a nagykövetek vannak

Az is igaz azonban, hogy a magyar külügyön belül sokan megszenvedik ezeket a csatározásokat. Leginkább a nagykövetek.

Ezeknek a nagyköveteknek a teljesítményük múlik azon, hogy milyen viszonyban vannak az adott ország vezetésével. És kétségtelen, hogy ennek a viszonynak nem tesznek jót, ha mi konfrontatív politikát folytatunk

– ismerte el az apparátus egyik tagja, de tartotta magát ahhoz, hogy ha puhányak lennének, az szerinte még több kárt okozna. 

Olyan is előfordul, hogy a régi vágású diplomaták érzik kínos helyzetben magukat a Bem téren. Hallottunk egy esetet, amikor Szijjártóék éppen azon tanakodtak, hogy hogyan szóljanak vissza a horvát félnek, amikor a szobában ülő, náluknál békésebb és kevésbé konfrontatívabb diplomata egyre jobban süllyedt el a fotelben, és félénken kérdezgette a többieket, hogy biztos jó ötlet-e ezt és ezt mondani a horvátoknak.  

Az araboknál nagyon rosszul áll a szénánk

Külügyes forrásaink szerint az is tény, hogy a keleti nyitásra elég rossz hatással van a menekültválság, pontosabban az a kép, ami Magyarországról alakult ki az utóbbi időszakban, leginkább az arab sajtóban. Ehhez pedig László Petra menekültrugdosós akciója éppúgy hozzájárult, mint Orbán Viktor kebabos beszólása („Örülünk a kebabosoknak, de ne jöjjenek többen!”).

De már Orbán nyilatkozatát megelőzően sem volt túl jó a hírünk. Manyasz Róbert orientalista már szeptember elején úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy csak negatív színben tűnik fel Magyarország az arab sajtóban, ráadásul a véleményformáló médiumokban. Az ottani sajtót többnyire húsz vagy akár ötven éve ott működő szakemberek irányítják, az ő eddigi kedvező attitűdjük fordult az ellenkezőjére.

Évtizedek alatt felhalmozott kapcsolati, emberi tőke vész most el

– mondta akkor a kutató, hozzátéve, hogy a tudósítások végül a valós helyzetnél feketébb képet festenek a menekültekkel kapcsolatos magyar viszonyról. 

És úgy tűnik, Manyasznak nagyon is igaza volt. A tűzoltás már jól látható a külügynél is: az arab országokba akkreditált nagyköveteket napi szinten informálják, hogy mi történik idehaza, és azt hogyan magyarázzák meg odakint. Magyar Leventét Szijjártó elküldte egy maghrebi turnéra, a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár Algériában, Tunéziában és Marokkóban próbálja megmagyarázni, hogy „a magyar kormányt félreértik", és nem igaz az, ami a nemzetközi sajtóban lejön", "mi nem vagyunk arab-és muszlimellenesek", és a többi.

Szijjártó eközben szakmányban adja az interjúkat az arab tévéknek, újságoknak, és úgy tudjuk, Libanonba és Jordániába is elmegy, hogy magyarázkodjon. Orbán Viktor pedig az ENSZ-csúcson vonult félre beszélgetni az egyiptomi elnökkel. Külügyes forrásaink szerint számítottak arra, hogy a magyar menekültpolitika mellékhatásaként a keleti nyitás kicsit megsínyli majd. De azt nem gondolták, hogy ennyire.



  • Vennék
  • Személyi kölcsön