Nem is tavaly, idén íródott a migránsos TEK-tanulmány

2015-09-16T133622Z 1945230402 LR2EB9G11SBCF RTRMADP 3 EUROPE-MIG
2015.10.14. 08:17
A TEK azt állítja, hogy a dolgozatuk, amiben azt fejtegetik, hogy nincs összefüggés a terrorizmus és az illegális migráció között, még tavaly íródott. Csakhogy a lábjegyzetek szerint 2015. január 21-én is dolgozott rajta a szerző, sőt a párizsi terrorcselekményt is elemzi, ami szintén idén volt.

A terrorizmus és az illegális migráció összefüggéseit vizsgálta a Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsának elnöke a TEK folyóiratában, Böröcz Miklós alezredes arra a következtetésre jutott, hogy nincs komoly terrorkockázat az illegális migrációban. Magáról a tanulmányról kedden írtunk az Indexen, miután érdekesnek találtuk, hogy az teljesen ellentmond annak a kormányzati kommunikációnak, miszerint az illegális migránsok között terroristák is vannak.

A TEK még kedden reagált is a cikkünkre. Azt írták, hogy a tanulmány – idézzük – „a Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsának (T)Error & Elhárítás című folyóirat 2014/II. számában jelent meg, a párizsi terrortámadásokat megelőző időszakot elemzi. Ebben az időszakban napi szinten átlagosan néhány tucat illegális bevándorló jelent meg a magyar határokon, míg 2015-ben naponta átlagosan csaknem 10 ezer migránssal számolhatunk. Az idézett tanulmány megállapításai a jelenlegi migrációs tendenciákra így értelemszerűen nem vonatkoztathatók.”

A TEK válaszában közölteknek ellentmond ugyanakkor, hogy a tanulmányban a szerző a 14. oldalon említi a 2015-ös párizsi terrortámadást (ami január 7-én volt), sőt, ugyanúgy elemzi azt, akár a többit.

Ráadásul a lábjegyzetekből kiderül, hogy a referenciaként használt irodalmakat 2015 januárjában töltötte le az internetről, az utolsót, egy Origóban megjelent cikket január 21-én. Azaz a dolgozat nem tavaly év végén, hanem idén év elején íródott. Megkérdeztük a TEK-et, hogy mivel magyarázzák ezt az ellentmondást. Amint válaszolnak, közöljük. 

De érdemes a TEK másik állítására is odafigyelni. Ahogy írják, a párizsi terrortámadást megelőző időszakban napi szinten átlagosan néhány tucat illegális bevándorló jelent meg a magyar határokon. A statisztikák ennek ellentmondanak: míg 2012-ben 2074 migráns érkezett Magyarországra illegálisan, addig a 2014-es évben már 41 921.

Azaz naponta átlagosan több mint száz – és nem „néhány tucat”.