Meghalt a sherwoodi kunyhólakó Csorba Jánosné, mielőtt bérlakásba költözhetett volna

2015.10.16. 10:24

Holtan találták egy munkásszálláson Csorba Jánosné Nuver Erikát, aki a Sherwoodnak nevezett, Kúttői-erdőben élő hajléktalan-csoport tagja volt, írja a Népszabadság. Csorbáék és társaik életét az Index több évet átölelő videósorozattal követte.

Mondtam a polgármesternek, lakjon itt egy éjszakát

Csorba Janiékról 2009-ben forgattunk először, akkor ilyen volt a karácsonyuk.

Szeptember végén szavazta meg a kispesti önkormányzat azt az együttműködési megállapodást, ami lehetővé tette volna, hogy Erika 20 év után újra lakásban éljen, emelte ki a Város Mindenkié, melynek munkájában a kezdetektől részt vett.

Éppen a halála utána napon indult el annak a két szociális bérlakásnak a felújítása, amelyek közül az egyikbe ő költözött volna férjével, Csorba Jánossal.
Középen egymás mellett Csorba János és Csorba Jánosné.
Középen egymás mellett Csorba János és Csorba Jánosné.
Fotó: avarosmindenkie.blog.hu

Erika 1966-ban született, állami gondozásban nőtt fel. A Város Mindenkié szerint nehéz fiatalkora volt, hamar házasodott, egy lánya született, akivel elvesztette a kapcsolatot. Csorba Jánossal közel 10 éve élt együtt, néhány évvel ezelőtt házasodtak össze.

„Erika sokat küzdött az alkohollal, többször vettette magát alá elvonókúrának, de a legtöbbször a maga erejéből hagyta abba az ivást hosszabb-rövidebb időre. Ez év tavasza óta nem ivott, erős volt akkor is, amikor férje kórháza került és gondozásra szorult. Hónapokon keresztül minden nap bement hozzá és főtt ételt vitt neki″ – írták.

Sherwood blues