Fábián, Sebestyén
1 °C
7 °C

Kivonult az ügyészség Záhonyhoz

2015.10.19. 06:34 Módosítva: 2015.10.19. 14:17


8 órától megindult újra a forgalom mindkét oldalon a záhonyi határátkelőnél, amit eredetileg „technikai hibára" hivatkozva zárták le 5:45-kor, derül ki a police.hu-n olvasható közleményből.

Az M1 viszont nagyszabású ügyészségi akcióról számolt be, és a Központi Nyomozó Ügyészség megerősítette az MTI-nek, hogy „nyomozati cselekményeket hajtanak végre a térségben", de annak részleteiről kedden adnak tájékoztatást.

Az M1 úgy tudja, több helyszínen is házkutatásokat tartanak. Információik szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján indult eljárás 20 ember ellen, és eddig már több, hivatásos állományba tartozó embert őrizetbe vettek. Őket a nyíregyházi nyomozó ügyészség és a megyei rendőrkapitányság épületében állítják elő.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annyit reagált, hogy az akcióban egyetlen munkatársukat sem vették őrizetbe.

Augusztusban a határátkelőhely állományából 11 ember ellen már indult eljárás cigarettacsempészet gyanújával. Júliusban tizennyolc vámos és három civilt fogott el a rendőrség a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével. Az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a záhonyi határon folyó cigarettacsempészetben.

A több mint kétórás szünet miatt az átkelőhelyen a személygépkocsi-forgalom torlódott, emiatt a ki- és belépésnél egyelőre kisebb várakozásra kényszerülnek az autósok. A rendőrök azt tanácsolják, az Ukrajnába tartók inkább válasszák az egész nap üzemelő beregsurányi vagy a tiszabecsi közúti határátkelőhelyet.