Nyolc gyereket vettek el egy soproni férfitől

2015.10.19. 13:56

Kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy 60 éves férfi ellen Sopronban, írja a police.hu. Az MTI a rendőrségi szóvivőre hivatkozva azt írja, hogy a férfi folyamatosan fenyegette, illetve bántalmazta nyolc gyermekét.

A nyomozók úgy jutottak el hozzá, hogy a 60 éves férfi szombat este bejelentette a rendőrségen, hogy 12 éves fia eltűnt. A rendőrök fél órán belül megtalálták a fiút a helyi buszpályaudvaron, a gyerek ott mondta nekik, hogy apja rendszeresen fenyegeti őt és testvéreit. Azt mondta, reggel összevitatkozott apjával, aki fojtogatta és megütötte, ezért nem akart hazamenni. A rendőrök a fiú nyakán és lábán is felszíni hámsérüléseket vettek észre, ezért kórházba vitték.

A rendőrök aztán a család lakására mentek, és a mentőkkel együtt kórházba szállították a szükséges vizsgálatokhoz a másik hét gyereket is. A nyomozók a gyerekek ideiglenes elhelyezéséről határoztak, és a megyei gyermekvédelemnek adták át őket.