71 menekült halála: Ausztria átadja az ügyet Magyarországnak

2015.10.22. 11:49 Módosítva: 2015.10.22. 11:56

Az osztrák Szövetségi Igazságügyi Minisztérium hivatalosan is felajánlotta Magyarországnak, hogy a 71 menekült halálát okozó tragédia ügyében a büntetőeljárást a magyar hatóságok folytassák le. A Legfőbb Ügyészségen jelenleg a megkeresés hivatalos fordítása és vizsgálata folyik. Az ügyben  később adnak tájékoztatást. 

Az osztrák A4-es autópályán, a magyar határtól kb. 30 kilométerre augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben 71 menekült holtteste volt. A kocsiban e mbercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába. A tragédia áldozatai között 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek volt.

Az orvosszakértői vizsgálat eredményei szerint az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és már Magyarországon megfulladtak. A menekültek feltehetően Szíriából, Irakból és Afganisztánból indultak Európába.

A szakértők már a halottak több mint felét azonosították, a vizsgálat azonban még nem fejeződött be.  Eddig hat gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben.  

A teherautó augusztus 26-án hajnali ötkor indult el a szerb-magyar határról Budapest felé, majd Ausztria felé vette az irányt. A kocsi 26-án délelőtt tíz órakor lépte át az osztrák határt, majd 30-40 kilométerre a magyar határtól, Parndorf közelében félreállt. A sofőr és társa elmenekült. A teherautót másnap találták meg.  

Az esetet láthatta egy magyar kamionsofőr, aki ellenkező irányba haladt az autópályán. Mint az Indexnek elmondta:  azt látta, hogy a  hűtőautó sofőrje becsukja a hátsóajtót, pánikszerűen előrerohan, és beugrik a teherautó előtt várakozó autó anyósülésére, majd az azt vezető társával együtt elhajtanak.