Sínen van a szegedi tramtrain

2015.10.22. 11:42

Szakmai beszámolót és közmeghallgatást tartottak a tramtrain-projektről szerda délután a hódmezővásárhelyi városházán, ahol kiderült, hogy a 2012 óta tervezgetett beruházás a megvalósulás fázisába lépett, már zajlanak az engedélyeztetési eljárások.

A tramtrain egy olyan villamosvasút, ami a városokon belül a villamossíneken, a városok között pedig a vasúti síneken közlekedik, így átszállásmentes kapcsolatot tud teremteni a települések között. Az első tramtraint 1992-ben Karlsruhéban indították el. A szegedi tramtrain Algyőn keresztül Hódmezővásárhelyig járna, a távolságot 45 perc alatt tenné meg, mivel a két nagyváros között 100 km/órás sebességgel közlekedne.

Heilbronn belvárosából Karlsruhe felé indul a tramtrain (2002)
Heilbronn belvárosából Karlsruhe felé indul a tramtrain (2002)
Fotó: Wikipedia

A közmeghallgatáson kiderült, hogy a tramtrain Vásárhelyen 6 helyen, a két település között Algyőnél áll meg, majd Szegeden az 1-es villamos megállóit járja majd végig (a pontos útvonalat a Délmagyar cikkében található térképen nézheti meg).Becslések szerint a beruházás 20 milliárd forintba kerül, és 2020-ra készül majd el uniós támogatásból.

A két település között napi 4-5 ezer ember utazik tömegközlekedéssel, és több mint 10 ezer személyautóval. A külföldi tapasztalatok alapján a villamosvasutat olyanok is használják, akik korábban nem vettek igénybe tömegközlekedést – így nem elhanyagolandó a környezetvédelmi szerepe sem.

A tramtraint a Promenad.hu beszámolója szerint a MÁV-START fogja üzemeltetni reggel fél 5 és 21 óra között. A szerelvények félóránként, húszpercenként, de csúcsidőben, például reggel 8 körül 10 percenként járnak majd a szerelvények.