Ödön
9 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Vitáztak, kést rántottak, aztán meghaltak

2015.10.29. 16:49

Kassa és Pozsony között közlekedő vonaton egy férfi kést rántott, és a büfékocsi pultjába vágta, miután összevitatkozott egy utassal. A késes halálosan megfenyegette a vagonban tartózkodó többi utast és a személyzetet is. Két vitázó végül a vagonon kívül lelelte halálát.

Vasárnap a kassai vonat büfékocsijában két férfi vitatkozott egymással, majd egyikük kést rántott, és vitapartnerét, valamint az utasokat és személyzetet is durván megfenyegette.

A Bumm.sk híradása szerint a férfi a kést többször belevágta a bárpultba, a másik férfi pedig eközben kiugrott a vonatból, de a szomszédos vágányra esett, ahol elütötte az éppen akkor érkező, zsolnai vonat.

Az egyik utas megpróbálta megakadályozni, hogy a férfi kiugorjon, és miután nem járt sikerrel, meghúzta a vészféket.

A késsel fenyegetőző férfi feltehetőleg szintén kiugrott a vonatból a büfékocsi hátsó ajtaján. A holttestét a vágány mellett találták meg a bazini járásbeli Senkőc (Šenkivce) mellett.

A vasúti rendőrség eljárást indított halálokozás és életveszélyes fenyegetés ügyében.