Így közbeszerez a kormány tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben

2015.10.30. 19:15

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben is alakulhat úgy, hogy a kormánynak különféle eszközöket, szolgáltatásokat kell beszereznie, ezért Orbán Viktor kormányrendeletben ennek módjáról intézkedett a Magyar Közlöny pénteken megjelenő száma szerint.

Egyrészt biztosítani kell a nemzetbiztonsági érdek védelmét és a minősített adatok védelmét, de azt is az ajánlatkérőnek, hogy a verseny tisztasága ne sérüljön, és átlátható legyen a beszerzés, amit a gazdasági szereplő pedig kénytelen lesz tiszteletben tartani. Ajánlatkérő lehet a rendőrségtől kezdve a terrorelhárításon át a közlekedési hatóságig, beleértve a NAV-ot is sok mindenki, összesen 20 szerv.

Ilyen eljárást kell kiírni, ha az összeg árubeszerzés vagy szolgáltatás esetén meghaladja a 8 millió forintot, építési beruházás esetén pedig a 15 milliót. Ha 25 millió, illetve a 125 millió forintot meg is haladja, akkor ahhoz már a miniszteri ellenjegyzésre van szükség.

Az ajánlatkérőket az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálhatja.

Arra is van gondja a rendeletnek, hogy felhívja a figyelmet, hogy az ajánlatkérőnek legalább három ajánlattal kellene találkoznia, az ajánlatot pedig úgy kell kiírnia, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre egy ajánlat elkészítéséhez.

Itt már nem az ár számít, hanem az összességében legelőnyösebb ajánlat.

Továbbá a rendelet egy adatlapot is tartalmaz, ami

a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel összefüggő intézkedésekhez kapcsolódó beszerzésekről szóló kormányrendelet szerinti, a nemzetbiztonsági érdek védelme érdekében szükséges ellenőrzéshez

nyújt támpontot.